Ökölvívó-vb: Csóka kikapott, klubedzője felháborodott

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.07. 19:27
Az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor pontozásos vereséget szenvedett az 52 kilogrammosok selejtezőjében a Costa Rica-i David Jimenez Rodrigueztől a dohai olimpiai kvalifikációs ökölvívó világbajnokság második versenynapján.

A 19 éves magyar az első menetben egyértelműen jobb volt a legutóbbi vb-n a 49 kg-osok között bronzérmes riválisánál, majd a folytatásban kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, az utolsó három percben pedig a pontozóbíróból kettő a közép-amerikai bokszolót látta jobbnak, aki így 2:1-es győzelemmel jutott tovább.

Siroki Norbert, Csóka klubedzője felháborodásának adott hangot a pontozás miatt, szerinte ugyanis az első és a harmadik menetet is a miskolci M1 Fitness versenyzője nyerte.

„Jól bokszolt annak ellenére, hogy a második menet elején odaállt és kapott néhány ütést, amit nem kellett volna” – idézte a magyar szövetség közleménye a trénert.

„A harmadik menetben jól előkészítette, és tempóból be is vitte a balkezes ütéseket, de sajnos kapott egy-két látványos horgot, a feje hátracsuklott, erre a látványra pedig vevők lehettek a pontozók.”

Siroki hozzátette, Csókának még rutint kell szereznie, a végeredményt pedig sajnálatosnak nevezte, mert szerinte a fiatal öklöző nem került nehéz ágra, s várhattak volna további meccsek rá.

Az olimpiai kvóta megszerzéséhez az 52 kg-ban az első kettő között kell végezni. A riói indulás jogát ugyanakkor még a jövő évi kvalifikációs versenyeken meg lehet szerezni.

A vb másik magyarja, a világranglista-harmadik Harcsa Zoltán kedden egyhangú pontozással kikapott indiai ellenfelétől a 75 kilogrammosok selejtezőjében, így a magyaroknak Csóka szerdai búcsújával véget is ért a vb.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kiss Leventét kiütötték az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
3 órája

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
7 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
Tegnap, 14:59

Ökölvívó-vb: Kovács Kruzitó bravúrgyőzelemmel nyolcaddöntős!

Ökölvívás
2025.09.06. 23:39

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Sorsoltak a liverpooli ökölvívó-vb-n, az éremhez bravúrokra lesz szükség

Ökölvívás
2025.09.04. 10:51
Ezek is érdekelhetik