Profi boksz: nem Pacquiao lesz Mayweather utolsó ellenfele?

Vágólapra másolva!
2015.08.05. 13:52
Immár formálisan is bejelentették, hogy a jelenlegi pound for pound listavezető, a vélhetően utolsó bokszmérkőzésére készülő Floyd Mayweather Jr. szeptember 12-én a korábbi váltósúlyú világelső Andre Bertóval ütközik meg.

A választást a közvélemény általában véve nem igazán támogatja, hiszen Berto az elmúlt meccsein elég halvány szériát produkált, Mayweather ugyanakkor úgy véli, most is a legjobbját kell majd nyújtania: „Készen állok szeptember 12-én ismét szorítóba lépni és bebizonyítani, hogy én vagyok a valaha volt legjobb. Mindig a csúcsra járatom magam és ez most sem lesz másképpen. Andre fiatal, erős gyerek, aki arra készül, hogy letörje a világ legjobbját. Negyvennyolcan megpróbálták már, szeptember 12-én pedig ez a szám 49-re fog emelkedni” – mondta. „Készen állok szeptember 12-én ismét szorítóba lépni és bebizonyítani, hogy én vagyok a valaha volt legjobb. Mindig a csúcsra járatom magam és ez most sem lesz másképpen. Andre fiatal, erős gyerek, aki arra készül, hogy letörje a világ legjobbját. Negyvennyolcan megpróbálták már, szeptember 12-én pedig ez a szám 49-re fog emelkedni” – mondta.

„Szeptember 12-én ki fogom csinálni Floyd Mayweathert. Őszintén hiszem, hogy képes vagyok erre, és nem érdekel, hogy a másik 48 bokszoló hogyan járt ellene. Valaki ki lesz ütve kettőnk közül, de nem én. Ne hagyják ki ezt a meccset!" – nyilatkozta Andre Berto.

A találkozót egyébként az előzetes hírekkel ellentétben a Showtime-csatorna közvetíteni majd, méghozzá PPV-konstrukcióban, amelynek ára körülbelül 65 dollár lesz.

www.profiboksz.hu

De ki is az az Andre Berto?


 

 

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
17 órája

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Emanuele Renzini: Hámori Luca világbajnok lett volna, ha…

Ökölvívás
2025.09.16. 07:55

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik