Boksz: „Roy Jonest kiütöttem, Klicskót is meg tudom verni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.06. 16:07
Augusztus 14-én a korábbi cirkálósúlyú világbajnok Steve Cunningham ellen lép ringbe a korábbi félnehézsúlyú világelső Antonio Tarver, egy nehézsúlyú mérkőzésen.

A veterán ökölvívó azt követően lett világsztár, hogy 2004-ben ki tudta ütni az akkor még érinthetetlennek tartott Roy Jones Jr.-t.

Tarver új célja természetesen a nehézsúly meghódítása és elmondása szerint valami hasonlót szeretne az IBF/WBO/WBA világelső Vladimir Klicsko elleni alkotni, mint ami annak idején Jonesszal szemben sikerült neki:

„Természetesen csak úgy lehetek a súlycsoport világbajnoka, ha legyőzöm azt, akit a nehézsúlyú jelenlegi királyának tartanak, azaz Vladimir Klicskót. Ő is ugyanabban az időben kezdte, mikor én. Csak neki van ennyi tapasztalata, mint nekem. Ugyanazt az olimpiát vívtuk végig, körülbelül 20 éve csinálom, akárcsak ő, szóval lássuk, ki a legjobb. Volt egy este, amikor bizonyítottam, hogy bármire képes vagyok. Mikor Roy Jonest kiütöttem két menetben, ő volt a Superman, a korszak Floyd Mayweathere. Ő volt a legjobb akkoriban, én pedig kiütöttem. Mindenki azt várja, hogy Mayweatherrel is hasonló történjen, mint mikor én kiütöttem Jonest. Azon az estén bebizonyítottam, hogy bárkit meg tudok verni, beleértve Vladimir Klicskót is.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55
Ezek is érdekelhetik