Profi boksz: Danny Garcia győzött; Orlando Salido kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.12. 09:52
Profi ökölvívásban a szombati gálák közül a Danny Garcia–Lamont Peterson amerikai és az Orlando Salido–Roman Martinez Puerto Ricó-i csatát övezte a legnagyobb érdeklődés.

Szoros mérkőzésen megőrizte veretlenségét a kisváltósúlyú WBA/WBC világbajnoka, az amerikai Danny Garcia. Ellenfele a súlycsoport IBF bajnoka, az ugyancsak amerikai Lamont Peterson volt. A 143 fonton rendezett találkozón Peterson sikeresen kivonta magát a küzdelemből és sok elmozgassál megnehezítette Garcia dolgát.

A nem túl közönségbarát mérkőzés első felében kevés értékelhető akció született, majd a 7-8. menettől Peterson kicsit aktivizálta magát és többször is keményen eltalálta Garciát. A mérkőzés végén Peterson akarata érvényesült, de a pontozok többségi döntéssel 115:113, 115:113, 114:114 arányban Graciát látták jobbnak. Peterson vereségével az IBF címe betöltetlenné vált.

A nem túl közönségbarát mérkőzés első felében kevés értékelhető akció született, majd a 7-8. menettől Peterson kicsit aktivizálta magát és többször is keményen eltalálta Garciát. A mérkőzés végén Peterson akarata érvényesült, de a pontozok többségi döntéssel 115:113, 115:113, 114:114 arányban Graciát látták jobbnak. Peterson vereségével az IBF címe betöltetlenné vált.

A gálán kötelek közé lépett Dömsödi Renáta is, hogy a veretlen amerikai Heather Hardy ellen megszerezze a WBC kispehelysúlyú Nemzetközi Bajnoki címét. A találkozó eredmény nélkül (No Contest) ért véget, ugyanis a 3. menetben egy vétlen fejelés következtében Renáta jobb szeme felszakadt, így nem tudta folytatni a 8 menetre kiírt ütközetet.

A New York-i gála felvezető programjában csapott össze a középsúly WBO világbajnoka, Andy Lee és az címet korábban birtokló Peter Quillin. Az övet már a mérlegen elveszítő Quillin villám startot vett és rögtön az első menet végén padlóztatta Leet. Nem próbálta meg letámadni ellenfelét, inkább okosan a kötelek fele terelgette a bajnokot és a 3. menetben ismét leütötte az ír bunyóst. Lee sikeresen visszajött a meccsbe és többször is zavarba tudta hozni a kissé passzívvá váló Quillint, majd a 8. menetben egy jobbkezestől az amerikai padlót fogott – profi karrierje során először. A 12 menetes, hullámzó mérkőzésen nem sikerült győztest hirdetni, ugyanis 113:112,112:113,113:113 arányú megosztott döntetlen született.

Elveszítette a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki címét a Puerto Ricó-i Orlando Salido. A szombat esti Puerto Ricó-i összecsapáson a honfitárs, a korábbi kétszeres világelső Roman Martinez volt az ellenfél.

A találkozót Salido kezdte jobban, ám a nyomulós taktikája visszájára fordult és a 3. menetben egy jobbkezestől a padlón találta magát. Martinez átvette az irányítást és az 5. menetben ismét leütötte a világbajnokot. Ezt követően izgalmas csata alakult ki, Salido testen többször is komolyan megdolgozta Martinezt.

A 11. menetben a vezetőbíró pontot vont le Salidótól mélyütésért, így végleg megpecsételődött a világbajnoki cím sorsa és a szoros, közönségszórakoztató találkozó végén 114:111, 115:110, 116:109 arányú pontozással Roman Martinez nyerte el a WBO nagypehelysúlyú világbajnoki címét.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
10 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik