Profi boksz: Golovkin Murraynek sem kegyelmezett - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.22. 10:50
Megőrizte veretlenségét és ezzel együtt megtartotta a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) világbajnoki öveit a kazah Gennadgyij Golovkin. A monacói gála főmérkőzésén a kőkemény angol Martin Murray próbálta megállítani Golovkint, de mint az az előző 31 ellenfelének, neki sem sikerült.

A mérkőzés tapogatózó menettel indult, egyik bunyós sem akarta rögtön az elején ellőni a puskaporát, így az első három perc nem hozott sok izgalmat. A 2. menetben fokozódott az iram és mindkét oldalról érkezett néhány szép találat. Golovkin uralta a ring közepét, Murray leginkább kontrákból próbált érvényesülni, de ellenfele szinte átgyalogolt az angol ütésein. A 4. menet hozta meg az igazi áttörést, Golovkin egy testre mért jobb horoggal padlóra küldte Murrayt, majd néhány pillanattal később szinte lemásolva az előző találatot, egy jobbossal ismét földre küldte riválisát.

A kiütés ezúttal elmaradt és a szünetben sikerült Murraynek összeszednie magát, olyannyira, hogy kontrákkal olykor eredményes is tudott lenni. Golovkin a meccs előrehaladtával egyre jobban lebontotta ellenfelét, a 9. menetben előbb megfogta, majd a tizedikben egy jobb horoggal újból földre küldte kihívóját. Az angol hatalmasat küzdött, de a 11. etap első percében a kötelekhez szorult, nem tudott hatékonyan védekezni Golovkin kombinációi ellen, így Luis Pabon vezetőbíró beszüntette a találkozót. Golovkin zsinórban a 19. kiütéses győzelmét aratta, új mérlege 32–0–0, 29 K.O.

Legfrissebb hírek

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
2025.06.21. 14:09

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Profi ökölvívás: 46 évesen visszatér Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.05.21. 20:30

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
2025.05.09. 14:48

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
2025.05.09. 09:21
Ezek is érdekelhetik