Ökölvívás: Szántó Imre a Fradinál, újjáalakult szakosztály

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.26. 13:32
Harminckét év után újjáalakult a Ferencváros ökölvívó-szakosztálya, melynek vezetője Szántó Imre, legnevesebb versenyzője pedig az olimpiai ötödik Harcsa Zoltán.

A klub szerdai sajtótájékoztatóján Szántó Öcsi bácsi arról beszélt, hogy májusban vetette fel az 1982-ben megszűnt szakosztály megalakításának ötletét az FTC-nél, s ebből novemberre valóság lett. Mint elmondta, néhány hónapja, amikor még csak a tervek voltak meg, könnyedén állt a feladathoz, most viszont már komoly felelősséget érez, mivel a klub hagyományainak megfelelően kell teljesítenie a bokszolóknak is. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy mindez új lökést ad számára, s még évekig folytatni szeretné az edzősködést.

A 71 esztendős mesteredző munkáját olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmek fémjelzik, többek közt Kovács István és Erdei Zsolt edzője is volt. A csapatot trénerként segíti Bedák Pál világbajnoki ezüstérmes bokszoló is.

Az edzések jelenleg Kispesten zajlanak, de hamarosan a IX. kerületbe teszi át a székhelyét a szakosztály, s 2-2.5 év múlva a Fradi-városban kap helyet a birkózókkal közösen.

Nyíri Zoltán, az FTC operatív igazgatója szerint Szántó Imre hazatért a Ferencvároshoz. Ugyan korábban nem dolgozott a zöld-fehéreknél, ám édesapja versenyzőként többszörös országos bajnok, majd az 1970-es években edző volt az FTC-ben, így Szántó Imrét is szoros kötelék fűzi az egyesülethez.

Az eredményeket jelenleg elsősorban Harcsa Zoltántól várhatják a zöld-fehérek. Az ifjúsági olimpiai és felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes, 22 éves sportoló az MTI-nek elmondta, hogy szeptemberben kisebb vállsérülést szenvedett a főiskolás világbajnokságon, ennek ellenére már másfél hónapja keményen készül az országos bajnokságra, amelyen mindenképpen vissza szeretne vágni Bacskai Balázsnak a tavalyi vereségért. Harcsa kijelentette, nincs kétsége afelől, hogy le tudja győzni a Vasas 2010-es Európa-bajnokát.

A szakosztály a jövő heti országos bajnokságon három versenyzőt indít, Harcsa Zoltán 75 kilogrammban, Király Viktor 69, Mikófalvi Ádám pedig 91 kilóban szerepel. Mellettük négy fiatal öklözőt szerződtetett a klub, melynek a távlati célja, hogy komoly utánpótlásbázist alakítson ki.

A Ferencváros első olimpiai bajnoka épp egy ökölvívó, Kocsis Antal volt, ő 1928-ban, Amszterdamban nyert ötkarikás aranyérmet légsúlyban.

Legfrissebb hírek

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
16 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
23 órája

Hátrányból felállva, Salzburgban tett hatalmas lépést a továbbjutás irányába a Ferencváros

Európa-liga
2025.10.23. 20:40

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Ismét megnyerte a Ferencváros a férfi vízilabda Európai Szuperkupát!

Vízilabda
2025.10.08. 21:17
Ezek is érdekelhetik