Profi boksz: elmaradt a magyar bravúr Olaszországban

Vágólapra másolva!
2014.09.28. 07:03
Olaszországban készült megszerezni az EBU könnyűsúlyú Európa-bajnoki övét ifjabb Mizsei György (20–11, 12), de nem járt sikerrel.

A 20 esztendős Mizsei ellenfele a 38 éves, még veretlen Emiliano Marsili (30–0–1, 13) volt. Az első gongszót követően Mizsei elfoglalta a ring közepét és hosszú karjait kihasználva próbálta kitapasztalni a jóval alacsonyabb ellenfelét.

A fordított alápállású olasz sokat mozogva, beugrásokkal próbált közel kerülni Mizseihez, viszont az alápállás és méretbeli különbség miatt egyik fél sem találta igazán a számára ideális ütőtávot.

A sok fogással és dulakodással tarkított meccsen egyik öklöző sem tudott jelentősebb fölényt kialakítani, és a 12 menet leteltével egyhangú pontozásos eredmény született.

A döntés a hazai bunyósnak kedvezett, így Marsili megőrizte veretlen mérlegét, és harmadik alkalommal védte meg a tavaly márciusban megszerzett EBU bajnoki címét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28
Ezek is érdekelhetik