Profi boksz: Bedák Zsolt megvédte Eb-címét Ali ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.06.07. 08:49
Bedák Zsolt pénteken megosztott pontozással legyőzte a francia Amor Belhadj Alit, így megvédte a Bokszvilágszervezet (WBO) kispehelysúlyú Európa-bajnoki címét a szentesi profi gálán.

A 30 éves magyar bokszoló a 22. profi meccsén nagyon komoly ellenféllel találta szemben magát Belhadj Ali személyében. A találkozó első három-négy menetében Bedák tűnt jobbnak, ezt követően azonban a nagyon zártan védekező, ám folyamatosan támadó francia volt a pontosabb, rendre ő jött ki jobban a közelharcból és fölénybe került. A hajrában Erdei Zsolt tanítványa már jobban mozgott el lábon, és kívülről lényegesen hatékonyabb tudott lenni, igaz, riválisa is rendre talált, így sok ütést és hatalmas csatát láthattak a ringben a szentesi rajongók.

Az utolsó, tizedik menetben elkeseredett küzdelmet folytatott egymással a két bokszoló, akik láthatóan nagyon fáradtak voltak már ekkor, ám folyamatosan mentek előre. A meccs végén a francia edzője nyakába ugorva ünnepeltette magát, és Bedák is felemelt kézzel ment körbe a szorítóban. A három pontozó közül végül kettő a magyart, míg egy a vetélytársát látta jobbnak, azaz Bedák Zsolt megosztott pontozással győzött és megvédte a márciusban, Kecskeméten megszerzett Eb-címét. Bedák karrierje 21. profi sikerét aratta, és továbbra is egyetlen vereséget számlál.

Amint arról már beszámoltunk,
az amatőrök között Európa-bajnoki harmadik, világbajnoki és olimpiai negyeddöntős Szellő Imre bemutatkozása jól sikerült a profik között. A magyar öklöző a grúz Paata Berikasvili ellen lépett szorítóba, és jó teljesítménnyel verte meg sokat szabálytalankodó riválisát. Szellő egyhangú pontozással nyert a hatmenetes cirkálósúlyú összecsapáson.

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
21 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
23 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
Tegnap, 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik