Ökölvívás: kirúgták Ríos, García és Maidana edzőjét

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 10:14
Kevesebb mint egy éve annak hogy Robert Garcia és Alex Ariza megkezdte a közös munkát, hogy felkészítse Brandon Ríost a filippínó szupersztár, Manny Pacquaio ellen. Ríos veresége nem törte meg a bizalmat, ám a szakértelem önmagában nem elég a sikeres együttműködéshez, hiszen Freddie Roach után Robert Garcia is kiadta az erőnléti edző útját.

„Úgy döntöttünk, hogy Ariza nem dolgozik többet a csapatunkban – mondta Robert Garcia. – Fantasztikus, amit csinál, remek szakember. Amikor a csapatba került, azt mondtam, hogy csessze meg, a világ legjobb csapatát hoztuk össze, senki sem versenyezhet velünk. Voltak nézeteltérések, ezekre nem szeretnék kitérni, de azt elmondhatom, hogy többé nem dolgozik a bunyósaimmal. Azt kértem tőlük, hogy bízzanak a munkámban. Ha hagyják, hogy végezzem a dolgomat, annak meglesz az eredménye. Alex nélkül is sikeresek voltuk, nagy győzelmeket arattunk előtte is. Alex nagyszerű abban, amit csinál, és nagyon érti a dolgát, de ez nem jelenti azt, hogy nélküle képtelenek lennénk nyerni.”Robert Garcia. – Fantasztikus, amit csinál, remek szakember. Amikor a csapatba került, azt mondtam, hogy csessze meg, a világ legjobb csapatát hoztuk össze, senki sem versenyezhet velünk. Voltak nézeteltérések, ezekre nem szeretnék kitérni, de azt elmondhatom, hogy többé nem dolgozik a bunyósaimmal. Azt kértem tőlük, hogy bízzanak a munkámban. Ha hagyják, hogy végezzem a dolgomat, annak meglesz az eredménye. Alex nélkül is sikeresek voltuk, nagy győzelmeket arattunk előtte is. Alex nagyszerű abban, amit csinál, és nagyon érti a dolgát, de ez nem jelenti azt, hogy nélküle képtelenek lennénk nyerni.”

Ariza aktívan segédkezett Mikey García és Marcos Maidana félkészülésében, és mindennapos résztvevője lett az oxnardi edzőteremnek.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
21 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
23 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
Tegnap, 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik