Ökölvívás: gazdára talált Vitalij Klicsko vb-öve

Vágólapra másolva!
2014.05.11. 09:39
null
Bermane Stiverne (jobbra) nem várt a gazdátlan vb-övre, idő előtt fejezte be a meccset (Fotó: pound4pound.com)
Közönségszórakoztató mérkőzésen gyűjtötte be a Vitalij Klicsko által hátrahagyott, betöltetlen WBC nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnoki címet Bermane Stiverne.

 

A haiti származású, de kanadai állampolgárságú bunyós Los Angelesben adott visszavágási lehetőséget korábbi legyőzöttjének, Chris Arreolának. A találkozót a várakozásoknak megfelelően Arreola kezdte agresszívabban, míg Stiverne főként a kontrákra épített. Az akciódús összecsapás a hatodik menetben vett drámai irányt, miután Stiverne egy „gyilkos”, halántékra mért ütéssel küldte meg Arreolát. Az amerikai-mexikói öklöző rogyadozó lábbal, de felállt, és jelezte, készen áll a folytatásra. Stiverne vérszagot érezve azonnal támadásba lendült, és kemény bombákkal kínálta meg a láthatóan megroggyant Arreolát, akire néhány másodperc múlva újra számolni kellett, majd nem sokkal később Jack Reiss vezetőbíró technikai K. O.-val leléptette Arreolát.

NIETES KIÜTÖTTE FUENTEST

Tavaly márciusban még döntetlent bokszolt egymással a WBO kislégsúlyú világbajnoka, Donnie Nietes és kihívója, a korábbi szalmasúlyú világelső Moises Fuentes, azonban helyi idő szerint szombaton este előbbi öklöző pontot tett a lezáratlan történet végére. A Fülöp-szigeteken megrendezett visszavágón a helyi Nietes pontosabb és határozottabb bokszot bemutatva három alkalommal is padlóra küldte mexikói riválisát, akit végül a kilencedik menetben technikai K. O.-val léptetett le Robert Byrd mérkőzésvezető.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert

Népsport
2025.09.02. 10:23

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

Gyász: két japán bokszoló is belehalt az ütésekbe

Ökölvívás
2025.08.10. 20:39

Fury most megint azt mondja, nem bokszol többet – nem lesz harmadik meccs Uszik ellen

Ökölvívás
2025.08.03. 12:10

Profi boksz: döntetlennel tért vissza a ringbe Manny Pacquiao

Ökölvívás
2025.07.20. 09:02

Vitathatatlan! Uszik másodszor is kiütötte Dubois-t

Ökölvívás
2025.07.20. 00:30

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55
Ezek is érdekelhetik