Ökölvívás: a visszatérő Don King máris frontot nyitott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.12. 13:13
Bermane Stiverne WBC világbajnokká avanzsálásával – a kanadai bunyós promótereként – némileg visszakerült a súlycsoport vérkeringésébe a nehézsúly korábbi bábosa, Don King. A WBC határozata alapján a veretlen amerikai Deontay Wilder ellen kell az új világbajnoknak első ízben megvédeni a zöld övet, King azonban máris önállósította magát, és kijelentette: ők nem kötelezhetők semmire.

„Teljesen mindegy, miket mondanak a kötelező kihívókról, a szabályzat értelmében most azzal bokszol, akivel akar, és csak azután jön a kötelező kihívó - állította a promóter, aki nagy jövőt jósol védencének. – Szerintem vitathatatlan bajnok lehet, de ehhez persze még idő kell. Úgy gondoltuk, megszerez egy címet, aztán jöhet szépen a többi. Most viszony hadd élvezze a dicsőséget, hiszen ő is csak emberből van.”

Don King valószínűleg elfelejti, hogy az ő lobbiereje már korántsem akkora, mint az ezt megelőző évtizedben, és Wilder mögött a Golden Boy Promotions áll, akinek jelenleg feltehetőleg erősebb az érdekérvényesítő képessége, mint a híres-hírhedt promóternek.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2 órája

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
21 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
23 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
Tegnap, 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik