Profi boksz: Erdei magabiztosan készül a szombati fellépésre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.06. 19:29
Jókedvűnek és magabiztosnak tűnt csütörtöki, budapesti sajtónyilvános edzésén Erdei Zsolt, aki szombaton Kecskeméten a grúz Salva Dzsomardasvili ellen lép szorítóba a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú Európa-bajnoki övéért.

A 39 éves magyar ökölvívó bő húszperces bemelegítést követően háromszor háromperces kesztyűzést tartott edzőjével, Fritz Sdunekkel, majd iskolázás és zsákolás szerepelt a programban. „Madár” az edzés végén a tréningnek otthont adó Gilda Max egyik fiatal versenyzőjével lépett a kötelek közé, és tartott neki rövid iskolázást.

Erdei Zsolt amatőrként világ- és Európa-bajnok volt, illetve olimpiai bronzérmet szerzett. A profik között egészen tavaly márciusig nem kapott ki, 33 mérkőzést nyert meg sorozatban. 2004 és 2009 között volt a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, 2009 novemberében pedig a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú címét hódította el. Egyetlen vereségét az orosz Gyenyisz Gracsovtól szenvedte el tavaly márciusban, méghozzá erősen vitatható, megosztott pontozással.

Legfrissebb hírek

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31

Hámori Luca: Ez az év az én évem!

Ökölvívás
2025.06.27. 11:28
Ezek is érdekelhetik