Ökölvívás: Maidana megérdemel engem - Mayweather Jr.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.25. 22:01
A felek hivatalosan is bejelentették, így eldőlt: a WBA váltósúlyú profi ökölvívó-világbajnoka, Marcos Maidana kapja meg a lehetőséget május harmadikán, hogy megpróbálja rámérni első vereségét a pound for pound (szervezetektől és súlycsoportoktól független) listavezető Floyd Mayweather Jr.-ra.

Az amerikai bunyós, aki éppen most töltötte be 37. életévét, mostanáig bizonytalanságban tartotta a bokszvilágot, hiszen az argentin ütőgép mellett a brit Amir Khan is jó eséllyel pályázott a májusi találkozóra. Mayweather szerint a döntésnél sokat nyomott a latba Maidana Adrien Broner elleni teljesítménye.

„Marcos legutóbbi produkciójára azonnal felkaptam a fejemet. Egy képzett, ugyanakkor vérbeli bunyósnak tartom őt, aki ellen folyamatosan ott van a K. O.-veszély a levegőben. Nagy kihívás lesz tehát számomra ez a mérkőzés. Maidana egyértelműen megérdemli a lehetőséget, hogy megpróbálja megtenni, amivel korábban már negyvenöten megpróbálkoztak, vagyis legyőzni engem.”

A WBA váltósúlyú világbajnoka természetesen nagyon boldog a nagy lehetőség miatt, és úgy véli, képes lesz begyűjteni Mayweather skalpját.

„El sem tudom mondani, mennyire örülök ennek a lehetőségnek, hiszen Floyd Mayweather ellen meg tudom mutatni, hogy én vagyok a világ legjobb váltósúlyú bunyósa. Legutóbb pont egy nagyszerűen védekező ökölvívót sikerült legyűrnöm, és terveim szerint ugyanez vár Mayweatherre is. Most nem foglalkozom azzal, hogy őt tekintik a világ legjobbjának és hogy még nem győzték le. Meglátjuk, mit fog kezdeni a mindent elsöprő, igazi »latino« őserővel.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
13 órája

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
15 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
18 órája

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27
Ezek is érdekelhetik