Ökölvívás: Juan Carlos Gómez címmeccset vív Kecskeméten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.24. 17:21
A kubaiak korábbi cirkálósúlyú WBC-világbajnoka, egykori nehézsúlyú WBC-világbajnoki kihívó sztárja, Juan Carlos Gómez (53–3–0, 39 K. O./T. K. O.), március 8-án címmérkőzésen mutatja meg tudását a magyar közönségnek.

A 40 éves „Fekete Párduc” a WBO (Bokszvilágszervezet) cirkálósúlyú nemzetközi bajnoki övét veszi célba a Ferobox Event kecskeméti rendezvényén, ellenfele a horvát Ivica Bacurin (17–4–1, 7 K. O./T. K. O.) lesz, aki korábban a WBC Mediterrán övét birtokolta ugyanebben a súlycsoportban.

Mint ismert, Gómez a mai napig „makulátlan” a cirkálósúlyúak között, eddigi vereségeit abban a tíz esztendőben szenvedte el, amikor nehézsúlyban próbálkozott hol több, hol kevesebb sikerrel.

A kubai klasszis már hetek óta Budapesten, a „Madárfészek” akadémián készül, éspedig a gála főmérkőzésén ringbe lépő Erdei „Madár” Zsolt társaságában, Fritz Sdunek irányításával. „Ő volt a hiányzó láncszem, hogy visszatérhessek a csúcsra. Vele minden a helyére kerül. Fritz a legjobb edző. Ő egy zseni. Vele biztosan ismét világbajnok leszek” – mondta Gómez még az év elején, amikor eldőlt, hogy a német mester ismét elvállalta a felkészítését.

A kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban megrendezésre kerülő Ferobox Event gála két „fő eseményét”, azaz Erdei Zsolt (33–1–0, 18 K. O./T. K. O.) és Bedák Zsolt (19–1–0, 7 K. O./T. K. O.) WBO Európa-bajnoki címmérkőzéseit az M1 csatorna élőben közvetíti 21.30-tól, a többi küzdelem másnap a Sport Tv-n lesz látható.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
2025.05.30. 20:07

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik