Ökölvívás: hét magyar döntős a Bocskain, Varga aranyérmes

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 20:22
A 11 magyar közül hét győzött az elődöntőben az 58. Bocskai István ökölvívó-emlékversenyen Debrecenben. A 60 kilogrammban már az is biztossá vált, hogy a kétszeres Európa-bajnoki harmadik Varga Miklós nyerte az aranyérmet.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Varga Miklós az elődöntők talán legjobb teljesítményét nyújtva, 3:0-s pontozással legyőzte az orosz Gabil Mammedovot, s mivel a másik ágon Gálos Roland 2:1-re nyert a litván Elgisbas Skurbelis ellen, biztossá vált, hogy könnyűsúlyban magyar győztese lesz a viadalnak.Varga Miklós az elődöntők talán legjobb teljesítményét nyújtva, 3:0-s pontozással legyőzte az orosz Gabil Mammedovot, s mivel a másik ágon Gálos Roland 2:1-re nyert a litván Elgisbas Skurbelis ellen, biztossá vált, hogy könnyűsúlyban magyar győztese lesz a viadalnak.

Nem sokkal az elődöntők után aztán kiderült, hogy – az egyébként is jóval esélyesebb – Varga a kategória győztese, mivel Gálos kézfeje megsérült meccse közben, s olyannyira bedagadt, hogy Jákó Péter, a verseny orvosa jelezte, ebben az állapotban biztosan nem léphet ringbe szombaton.

Vargához hasonlóan az olimpiai és világbajnoki ötödik, Eb-bronzérmes Harcsa Zoltán is nagyszerűen bokszolt, és simán, 3:0-ra verte a lengyel Arkadius Szvedoviczot. A középsúlyban a 60 kilóhoz hasonlóan hazai győztest avatnak majd szombaton, miután a másik ágon Bugyik Imre legyőzte Kabai Károlyt.

A 75 kg mellett 56, 69 és plusz 91 kg-ban izgulhatnak magyarért a nézők a finálékban: 56 kg-ban a pénteken Szőrös Márkot felülmúló Gálos Viktor, 69-ben az olasz Alfonso Dirussót pontozással legyőző Darányi Zsolt, szupernehézsúlyban pedig a belga Ruben Nazarian ellen győztes (2:1) Bernáth István lesz érdekelt a szombati zárónapon.

Európa egyik legrangosabb amatőr viadalának fináléi 15.00-kor kezdődnek az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik