Ökölvívás: Kevin Johnson lesz Chisora ellenfele

Vágólapra másolva!
2014.01.28. 13:15
Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az amerikai Kevin Johnson (29-4-1, 14 K.O.) lesz a népszerű brit Dereck Chisora (19-4, 13 K.O.) ellenfele február 15-én Londonban.

Chisora a veretlen ukrán Andrij Rudenko (24-0, 16 K.O.) ellen védte volna meg nehézsúlyú Európa-bajnoki címét, aki azonban egy komoly sérülés miatt kénytelen volt lemondani a találkozót.

A mostanában magához képest is harmatos formát mutató, és amúgy sem közönségszórakoztató stílusáról híres, volt világbajnoki kihívó Johnson a rövid felkészülési idő ellenére elvállalta a beugró szerepét. A mérkőzés így természetesen nem lesz Európa-bajnoki címmeccs, de Chisora WBO és WBA nemzetközi bajnoki címei terítékre kerülnek, tehát a találkozó 12 menetre lesz kiírva.

Johnson legutóbb december végén bokszolt, és gyenge teljesítményt nyújtva, pontozással maradt alul az EBU nehézsúlyú bajnok román-német Cristian Hammer (15-3, 10 K.O.) ellen, míg Chisora novemberben Ondrej Palát (32-4, 22 K.O.) verte meg egy vitatatható technikai K.O.-val a harmadik menetben.

A találkozó egyik érdekessége lehet, hogy Chisora az előző négy mérkőzéséből valamennyit idő előtti győzelemmel fejezte be, míg Johnsont még senkinek sem sikerült kiütnie, vagy akár padlóra küldenie profi karrierje alatt.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
6 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
Tegnap, 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Lennox Lewis mindenkivel bokszolt – és mindenkit elvert

Népsport
2025.09.02. 10:23

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40
Ezek is érdekelhetik