Ökölvívás: Erdei folytatja, márciusban Kecskeméten bokszol

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 11:18
Erdei Zsolt szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy folytatja karrierjét, és hét év után újra magyar ringben bokszol. A 39 éves ökölvívó megállapodott Rácz Félix menedzserrel, és március 8-án kötelek közé lép a kecskeméti gálán. Néhány napon belül kiderül, ki lesz az ellenfele. A tervek szerint a WBO Europe félnehézsúlyú bajnoki övéért küzdhetnek meg.
Erdei Zsolt szeretné még legalább egyszer megmutatni magát a magyar közönségnek (Fotó: NS-archív, Hegedüs Gábor)
Erdei Zsolt szeretné még legalább egyszer megmutatni magát a magyar közönségnek (Fotó: NS-archív, Hegedüs Gábor)

Az amerikai kaland sikertelensége nem Madár pályafutásának végét, hanem egy új kezdetét jelentheti: Erdei úgy döntött, hogy a Ferobox Event színeiben folytatja ökölvívó pályafutását.

A profi között a WBO-nál félnehézsúlyban, a WBC-nél cirkálósúlyban világbajnok Madár márciusi mérkőzését a közszolgálati televízió élőben közvetíti, a gála többi összecsapását a Sport Tv tűzi műsorára.

„Nem akartam úgy befejezni a pályafutásomat, hogy még legalább egyszer nem mutatom meg magam a magyar közönségnek – mondta Erdei Zsolt a sajtótájékoztatón. – Győzni szeretnék, meghálálni azt a szeretetet a magyar közönségnek, amivel pályafutásomat eddig követte.”

Ha a találkozó jól sikerül Erdei számára, jó állapotban lesz utána is, akkor nem zárja ki a folytatás lehetőségét.

VÉLEMÉNYEK A VISSZATÉRÉSRŐL
Rácz Félix, menedzser: „Karácsony előtt kezdtünk egyeztetni, csupán az a feladat, hogy megfelelő ellenfelet találjunk. A pénzösszeg nem publikus, amennyiért Madár bokszol, de az amerikaiak ajánlatát meghaladó összegért lép a ringbe. De ami ennél fontosabb: én nem is használnám a búcsúmeccs kifejezést, ha jól megy neki, miért ne lehetne több mérkőzése? Mi nyitottak vagyunk."
Kovács István, a Bokszvilágszervezet (WBO) európai alelnöke: „Egy ilyen nagy bajnok búcsúmeccsénél elnézőbbek vagyunk az ellenfél kiválasztását illetően, de bizonyos szakmai szint alá nem mehetünk. Erdei esetére Ali példáját tudnám mondani, aki Ernie Terrell ellen a Bokszvilágszövetség világbajnoka lett, a következő meccsének alig több mint egy hónappal későbbi időpontja is adva volt, továbbá a helyszín, a Madison Square Garden. Amikor kiderült, hogy ellenfele Zora Folley lesz, már el is adták a jegyeket."
Legfrissebb hírek

Tommy Fury lesz a sztár az TV2 Play első bokszközvetítésében

Ökölvívás
4 órája

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
5 órája

Visszatér a ringbe Manny Pacquiao – sajtóhír

Ökölvívás
9 órája

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
Tegnap, 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Profi boksz: nem Tysontól kapta a legnagyobb pofonokat Lennox Lewis

Ökölvívás
2025.05.01. 14:20
Ezek is érdekelhetik