Profi ökölvívás: új magyar Európa-bajnok cirkálósúlyban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.03. 15:43
A hétvégén Lődi Tamás bravúrt ért el Finnországban, hiszen begyűjtötte a profi ökölvívók kontinensbajnoki címét a WBO-nál.

A WBO (Bokszvilágszervezet) még 2009 elején – Kovács István irányításával, budapesti központtal – hozta létre a saját Európa-bajnoki címét, amelyet Bedák Zsolt személyében első ízben magyar bunyós gyűjtött be.

Az elmúlt négy és fél évben több honfitársunk is megkísérelte elhódítani az értékes ranglistás helyezéseket érő övet, azonban idáig egyikük sem járt sikerrel. A hétvégén azonban megtört a jég, ugyanis Lődi Tamás, a Lauri Promotion békéscsabai bunyósa Finnországban a 11. menetben – azt követően, hogy riválisa a találkozó első felében dominált és vélhetően vezetett – egy pontos balossal kiütötte ellenfelét, a találkozóig veretlen helyi Janne Forsmant, ezzel pedig a derekára csatolhatta a WBO-Europe – eddig betöltetlen – cirkálósúlyú címét.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
22 órája

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Negyvenhat évesen távozott az angol bokszlegenda

Ökölvívás
2025.09.14. 13:52

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik