Ökölvívás: látványos debütálás a nehézsúlyú mexikóitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.28. 08:27
Igen látványosan mutatkozott be a profi ökölvívás nagyszínpadán a mexikóiak nehézsúlyú reménysége, Andy Ruiz Jr. (20-0, 14 K. O.). Az alig 23 éves bunyós a makaói Top Rank-gálán a hozzá hasonlóan veretlen, 30 éves amerikai Joe Hanksszel (21-1-0) mérte össze erejét.

Ruiz szokásához és ígéretéhez híven már a meccs elejétől kezdve agresszívan lépett fel, és végig hátrálásra kényszerítette látványosan jobb testi adottságokkal rendelkező riválisát. A kemény, pontos balegyenese mögött folyamatosan előrenyomuló tömzsi mexikói remek kézsebességét kihasználva vitt be sikeres találatokat, azonban Hanks is válaszolgatott, viszonylag kiegyensúlyozottá téve a küzdelmet.

A mérkőzés hasonló mederben folyt tovább az első néhány menetben, Ruiz gyors kombinációkkal igyekezett eredményes lenni, míg Hanks főleg kemény balhorgokkal próbálta megtörni ellenfele lendületét. A meccset eldöntő momentum a negyedik menetben következett be, amikor Ruiz egy villámgyors bal-jobb-bal kombinációval leütötte az amerikait. Hanks ugyan a számolás utolsó pillanataiban valahogyan lábra állt, és a vezetőbíró tovább is engedte a meccset, de talán nem kellett volna. Az amerikai öklöző ugyanis nem tisztult ki a bekapott kemény ütésekből, és Ruiz következő rohamával el is sodorta. A rövid idő alatt másodszor is padlóra kerülő bunyóst a bíró számolás nélkül leléptette, kihirdetve Andy Ruiz Jr. technikai K. O.-győzelmét.

A látványos győzelmet arató mexikói reménység minden bizonnyal magára terelte a nehézsúly kedvelőinek figyelmét, míg Joe Hanks első profi vereségét volt kénytelen elkönyvelni.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

Ökölvívás
2025.09.10. 16:52

Szaka István búcsúzott az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 21:28

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.09. 19:35

Ökölvívás: Akilov Pilip szerdán vb-éremért bokszolhat!

Ökölvívás
2025.09.09. 16:11

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.08. 21:38

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
2025.09.08. 14:00

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.07. 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38
Ezek is érdekelhetik