Ökölvívás: Bedák Zsolt K. O.-val, Kovács pontozással nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.16. 09:31
Bedák Zsolt kiütéses, míg Kovács Attila pontozásos győzelmet aratott a Szeghalmon rendezett profi ökölvívógálán.

Vipera és Skorpió. A természetben ritkán találkoznak, Szeghalmon viszont a Ferobox Event összehozta őket. A májusi kiütéses bemutatkozás után Kovács „Vipera” Attila útjába nicaraguai bunyóst sodort az élet, szombat este Santos „Skorpió” Medrano ellen tesztelhette, mennyit fejlődött a május 18-i kecskeméti gála óta. Ahhoz képest, hogy a latin-amerikai bokszoló inkább a mennyiségre megy, mint a győzelmekre – idén már nyolcadszor(!) lépett ringbe –, az első menetben meglepte Kovácsot…

„A meccs előtt megnézett videókon láttam, hogy a srác össze-vissza csapkod, ráadásul fordított alapállású, de így is váratlanul ért az az ütés – mondta Kovács, aki kicsit meg is szédült a pofontól a végül egyhangú pontozással megnyert hatmenetes elején. – Kicsit idegesített a srác, állandóan gyomorszájon fejelt, figyelnem kellett, nehogy megsérüljek. Kellemetlen pali volt, de sikerült megoldani a helyzetet. Elégedett azért nem vagyok, megyünk tovább, nincs megállás.”

Mint utólag kiderült, ez volt a nap leghosszabb mérkőzése. A gála egyórásra szűkült tévés programja hozott két technikai és egy „sima” K. O.-t. Utóbbi Bedák Zsolt nevéhez fűződik. A 29 éves bunyós bal felütésével úgy eltalálta testen Michael Carrerót az első menetben, hogy a bongyor hajú nicaraguai minden erőlködése ellenére sem tudta folytatni a meccset.

ÖKÖLVÍVÁS
FEROBOX EVENT, PROFI GÁLA, SZEGHALOM
Pehelysúly:
Bedák Zsolt (magyar)–Carrero (nicaraguai) K. O. az 1. menetben
Nagyváltósúly: Kovács „Vipera” Attila (magyar)–Medrano (nicaraguai) p. gy.

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
1 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik