Küzdősport: Riddick Bowe a padlón első thaiboksz-meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.15. 06:54
Az egykori vitathatatlan nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok Riddick Bowe sima vereséget szenvedett az első thaiboksz-meccsén.

Riddick Bowe a hivatásos ökölvívó-pályafutása során csak egyszer kapott ki, egy legendás meccsen 1993-ban, Evander Holyfieldtől.

A 45 éves harcos pénteken a thaiföldi Pattayában lépett kötelek közé az első thaiboksz-mérkőzésén. A 136 kilóval mérlegelő korábbi klasszis bunyós muaj thai szabályrendszerben küzdött a 30 éves orosz Levgen Golovin ellen, aki a második menetre úgy szétrúgta Bowe sípcsontját, hogy az nem tudta folytatni az összecsapást. Az amerikai ötször padlózott a rövid meccs alatt.

„Ez nehezebb, mint az ökölvívás”– mondta fellépését követően Bowe, aki vélhetően azért mosolygott annyira a kamerákba, mert arra a 150 ezer dollárra gondolt, amit a ringbe lépésért kapott a thaiföldi szervezőktől. „Azért élveztem. Legközelebb jobb leszek!" – tette hozzá.

Golovin nem hitte el, és a fejét csóválta, amikor meghallotta ellenfele kijelentését, miszerint folytatja a thai bokszos „karrierjét": „Ez nagy hiba lenne. Nem neki való! Ő túl lassú és öreg ehhez a sporthoz."

A MÉRKŐZÉS


Legfrissebb hírek

Rekordösszeg, az IBA vb-jén nyolcmillió dollárért bokszolnak a férfiak

Ökölvívás
2025.10.02. 16:23

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik