Ökölvívás: Vlagyimir Klicsko lehet a riói olimpia sztárja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 14:57
Vlagyimir Klicsko és Manny Pacquiao lehet a 2016-os olimpia sztárja a Nemzetközi Amatőr Boksz Szövetség (AIBA) reményei szerint.

Az AIBA végrehajtó bizottsága Kazahsztánban tartotta legutóbbi ülését, melyen a tagok a januári tervezettnek megfelelően módosították a sportág olimpiai kvalifikációs rendszerét. Az új szabályok szerint a férfiak 250 ötkarikás helyéből 70-et az új, jövőre beinduló APB nevű profi világbajnoki sorozatban lehet megszerezni, s ennek révén juthatna ki a riói játékokra Klicsko és Pacquiao is.

Az asztanai rendkívüli tanácskozáson – amelyen részt vett Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök is, a vb tagja – arról határoztak a tagok, hogy a 40. életévüket még nem betöltött, APB-s szerződéssel bíró bokszolók lehetnek ott – sikeres kvalifikációs szereplés esetén – az olimpiákon. Az új rendszerben versenyzők ugyanakkor világ- és kontinensbajnokságon csak idén szerepelhetnek, később már nem.

Alapesetben azok a hivatásosok szállhatnak be az APB-be, akik nem vívtak húsznál több profi mérkőzést, ugyanakkor a szervezet úgy döntött, hogy Klicskóval (63 profi mérkőzés) és Pacquiaóval (61) kivételt tesz. A MÖSZ honlapja kitér rá: mindkét legendás, óriási reklámértékkel bíró ökölvívó már korábban jelezte, szeretne Rióban kötelek közé lépni. A Fülöp-szigeti versenyzőnek még nem volt lehetősége olimpián indulni, míg Klicsko azért szeretne ringbe lépni Rióban, hogy kereken húsz évvel az 1996-os atlantai diadala után – és két héttel a 40. születésnapja előtt – ismételhessen.

Az AIBA tervei szerint a riói olimpián 250 férfi és 48 női bokszoló indulhat majd. A végrehajtó bizottság megszavazta, hogy a londoni hárommal szemben 2016-ban már hat súlycsoportban szerepelhessenek a nők, ám erről majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékes testülete dönt véglegesen.

Vu Csing-kuo, az AIBA elnöke bejelentette, ha a végrehajtó bizottság támogatja, harcba indul a NOB elnöki posztjáért. Elsőként a német Thomas Bach jelezte a múlt csütörtökön erre vonatkozó szándékát. A jelenlegi NOB-elnök, a belga Jacques Rogge szeptember 10-én távozik hivatalából.

Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
9 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik