Ökölvívás: „Povetkin, okozz fájdalmat Klicskónak!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 15:24
A korábbi nehézsúlyú világbajnok Oleg Maszkajev természetesen nagy érdeklődéssel kíséri két szegről-végről honfitársa, Vladimir Klicsko és Alekszandr Povetkin összecsapását, amelyet október 5-én, Moszkvában rendeznek meg.
A még mindig aktív veterán bunyós rengeteg más ökölvívóhoz hasonlóan elméletben már átvágta a Klicsko-stílusa jelentette gordiuszi csomót és újszerű gondolatait meg is osztotta a rajongókkal és persze Povetkinnel: „Először is megígérem, hogy ha igényt tartanak rám, ott leszek Alekszandr szorítósarkában. Azt tanácsolnám Povetkinnek, hogy leginkább a sebességén dolgozzon, ebből próbáljon majd előnyt kovácsolni. Folyamatosan nyomást kell gyakorolnia és nem szabad túl sokat foglalkozni Vladimir kinyújtott karjával. Viszont nagyon kell figyelnie Vladimir kombinációira, mikor a jobb egyenesre rátesz egy bal horgot, végig élesen kell védekeznie és mozgatnia a fejét. Véleményem szerint a kulcs a győzelemhez, hogy az ember fájdalmat okozzon a másiknak, Alekszandrnek tehát meg kell tanulnia, hogyan okozzon fájdalmat, hogyan törje meg lelkileg az ellenfelét és billentse ki őt az egyensúlyából, ahányszor csak megüti. Ez az egyetlen módja, hogy lebontsa Klicskót. Másképp Klicsko akarata fog érvényesülni, masírozni fog körbe-körbe, mint egy katona a fegyverével, amiből folyamatosan lődöz, amíg végleg be nem méri a célpontját.”www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek

A nemzeti ünnepre kapitánya is lesz a magyar boksznak

Ökölvívás
9 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip visszatér a Honvédba

Ökölvívás
2025.02.27. 20:28

Ökölvívás: 15 ország nevezett a Bocskai-emlékversenyre

Ökölvívás
2025.02.27. 14:05

Kifelé a pofonok völgyéből – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2025.02.19. 23:14

Már több mint 75 tagja van az új nemzetközi ökölvívó-szövetségnek

Ökölvívás
2025.02.19. 17:00

Az új nemzetközi ökölvívó-szövetség elfogadta a magyar szövetség csatlakozási kérelmét

Ökölvívás
2025.02.18. 16:38

Nagy Zsigmond: Los Angelesbe már éremért megyünk

Ökölvívás
2025.02.15. 10:25

Irány a World Boxing – és Los Angeles?

Ökölvívás
2025.02.08. 14:26
Ezek is érdekelhetik