Ökölvívás: Szellő remekelt a Bocskai-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.06. 22:50
A magyarok közül az esti programig a 91 kilós Szellő Imre nyújtotta a legjobb teljesítményt a Debrecenben zajló 57. Bocskai István ökölvívó-emlékverseny első, szerdai napján.

A 81 kg-ban korábban Eb-bronzérmes bokszoló ezúttal nehézsúlyban kissé álmosan kezdett, elveszítette az első menetet, de aztán egy jobbegyenessel úgy megrendítette fehérorosz riválisát, hogy az kénytelen volt feladni a küzdelmet. Ugyanebben a súlycsoportban Rüll Tamás és Kálmán Attila is bejutott a legjobb nyolc közé, míg Deél Szabolcs kiesett, Darmos József pedig erőnyerő volt.

A 75 kilós Harcsa Zoltán magabiztos pontozásos sikerrel jutott a negyeddöntőbe, míg a 60 kilós Varga Miklós nagyon megizzadt walesi riválisával szemben, s csupán egypontos különbséggel látták jobbnak a bírók.

A kisebb kategóriákban egyaránt búcsúzott Lakatos István (49 kg), Berna Dávid (56), Lakatos Krisztián (56), Pásztor György (64), Takács József (64) és Török János (64).

Az 52 kg-ban válogatott Kalucza Norbert nem indult a viadalon, ugyanis a debreceni öklöző kedd éjjel kiszáradás miatt kórházba került, vélhetően a fogyasztás okozta a rosszullétet.

A Bocskai-emlékversenyen 19 ország 121 versenyzője lép szorítóba.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
2025.08.17. 00:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:25

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik