Ökölvívás: Vitalij Klicskónak elege van a parlamenti bunyókból

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 08:44
A WBC nehézsúlyú bokszvilágbajnoka, Vitalij Klicsko a legutóbbi választások óta az ukrán parlamentben is tevékenykedik, mint a „Csapás" nevű párt vezetője. A képviselők azonban az új ciklus folyamán már több esetben ölre mentek egymással, amiből – érthető okokból – Klicsko inkább kimaradt, de nagyon nem nézi jó szemmel ezeket a folyamatokat.

„A parlamentben az eszünket használva kell dolgoznunk. Néhány személynek viszont nem éppen erőssége a fejét használni, ezért inkább bunyókba bocsátkozik. Profi ökölvívóként én jól tudom, mire is használható az ember ökle. Egyébként egy elég ocsmány dolognak tartom, hogy a népünk képviselői ahelyett, hogy a megfelelő törvények meghozásán és kidolgozásán fáradoznának, inkább csapkodják egymást. Itt a tudásukra és az intelligenciájukra lenne szükség, nem pedig az ökleikre" – mondta Klicsko.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Ünnepi pofonosztás a Hősök terén

Ökölvívás
2025.08.16. 22:42

Smokin’ Joe kifüstölte ellenfeleit – elsöprő erejű balhorgai elől menekültek, nem sok sikerrel

Népsport
2025.08.16. 09:32

A legendák velünk élnek – 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Népsport
2025.08.16. 07:53

Csak egyszer volt 0–0 az FTC–Puskás Akadémia; 100 éves a Magyar Ökölvívók Szövetsége

E-újság
2025.08.16. 00:24

„Egy kézzel is kivégzem” – Erdei Zsolt és Kótai Mihály szópárbajjal hangol a szombati bokszmeccsükre

Ökölvívás
2025.08.14. 13:21

Tizenhat magyar bunyós utazhat Liverpoolba a vb-re

Ökölvívás
2025.08.13. 17:19

Böjte Csaba: A boksz igazi keresztény sport, hiszen jobb adni, mint kapni

Egyéb egyéni
2025.08.12. 12:41
Ezek is érdekelhetik