Ökölvívás: orrtörése ellenére világbajnokot vert García

Vágólapra másolva!
2013.01.20. 09:00
null
Mikey García egyhangú pontozással győzte le Salidót
Megőrizte veretlenségét és megszerezte a Bokszvilágszervezet (WBO) pehelysúlyú világbajnoki címét Mikey García (31–0–0, 26 K. O.–T. K. O.): az amerikai ökölvívó egyhangú pontozással győzte le a mexikói Orlando Salidót (39–12–2, 27) a Madison Square Garden színháztermében.

García furcsa körülmények között szerezte meg a győzelmet, hiszen dominált az összecsapáson, a nyolcadik menetben azonban kiütés nélkül is véget ért a 12 menetesre tervezett összecsapás.

Történt, hogy egy akciónál Salido véletlenül megfejelte ellenfelét, akinek eltörött az orra, a vezető orvos pedig nem engedte tovább a játékot, mert García rövid ideig nem tudott rendesen lélegezni. A nyolc menet után kihirdetett végeredmény (79:70, 79:69, 79:69) azonban García meggyőző fölényét mutatja, Salido gyakorlatilag esélytelennek tűnt a győzelemre.

A 25 éves García, aki ezzel profi pályafutása első világbajnoki címét gyűjtötte be, míg a vesztes Salido két sikeres címvédés után búcsúzott el övétől.

A Bokszvilágszövetség (WBA) középsúlyú bajnoka, a 30 éves kazah Gennagyij Golovkin (25–0–0, 22) a 27 esztendős amerikai Gabriel Rosado (21–6–0, 13) ellen védte meg a címét méghozzá T. K. O.-val New Yorkban. Rosado már a második menetben vérezni kezdett a bal szeme alatt, és edzője a 7. menetig bírta nézni a szenvedését, ekkor bedobta a törölközőt. Golovkin immár a 22. kiütését könyvelhette el, pedig a hírek szerint az összecsapás előtt két nappal még beteg volt.

Legfrissebb hírek

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53
Ezek is érdekelhetik