Ökölvívás: csípőprotézissel bokszolna a veterán dán

Vágólapra másolva!
2013.01.10. 21:29
Nem mindennapi célokat tűzött ki maga elé a veterán dán ökölvívó, Brian Nielsen, akire hamarosan komoly műtét vár, hiszen mindkét csípőjébe implantátumot helyeznek.

A 47 éves korábbi ökölvívó legutóbb 2011 májusában bokszolt, és egy szórakoztató meccsen kikapott a szintén aggastyán korú Evander Holyfieldtől. Nielsen elmondása szerint a műtét után még vívna néhány mérkőzést:

„Nagyon jól tudom, hogy elég idős ember vagyok már, és hamarosan végleg búcsút kell, hogy intsek, de azelőtt egy-két meccsen szeretnék még kesztyűt húzni. Persze, nem csak én döntök, a családnak is lesz még hozzá néhány szava. A doktorokkal nem beszéltem erről, de ez nem túlzottan érdekel. Egy hónapot adok magamnak, ha nem állok lábra, akkor kakukk. De persze egy nem így lesz, úgy érzem, egy hét, és már fel is tudok majd állni.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

A World Boxing kötelező nemi vizsgálatot vezet be

Ökölvívás
14 órája

Amikor Ali tényleg a legnagyobb lett

Népsport
2025.05.28. 08:24

Az olimpiai ötödik magyar bokszolót újra műteni kell, lemarad a világbajnokságról

Ökölvívás
2025.05.19. 11:23

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2025.05.10. 11:29

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02
Ezek is érdekelhetik