Ökölvívó ob: 49 klub öklözői indultak, a menők nem hibáztak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.05. 21:17
null
Görbics Gábor (pirosban) és Birkés Ádám küzd a szorítóban (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Hatalmas mezőny, 49 egyesület 139 versenyzője mérlegelt be a debreceni férfi ökölvívó országos bajnokság szerdai első napján, amelyen a legnagyobb nevek közül eddig senki sem hibázott.

 

A nyitó napi programban 54 mérkőzés szerepel, s mivel egy ringben zajlanak a küzdelmek várhatóan csak éjfél után zárul majd a műsor.

Nem kell éjszakáznia ugyanakkor a válogatott több alapemberének, így többek között a londoni olimpián szereplő, világbajnoki negyeddöntős Varga Miklós (60 kg), valamint a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs (69 kg) is letudta már első körös mérkőzését, méghozzá sima győzelemmel. Utóbbinak ráadásul még két menetre sem volt szüksége a sikerhez.

Szintén győzelemmel kezdett a 2008-ban Eb-harmadik Ungvári István (49 kg), valamint a hazai ringben öklöző, 2008-as olimpikon Kalucza Norbert (52 kg) is.

Csütörtökön a negyeddöntőkkel folytatódik az ob.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik