Ökölvívás: felfüggesztették India nemzetközi tagságát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.07. 13:52
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) ideiglenesen felfüggesztette indiai szövetsége (IABF) tagságát, mert a gyanú szerint annak szeptemberi tisztújításán manipulációk történtek.

Az AIBA végrehajtó bizottságának döntése előtt két nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) függesztette fel az ország ötkarikás szervezetét (IOA), miután az IOA az előzetes figyelmeztetések ellenére sem az Olimpiai Chartának megfelelő módon hajtotta végre tisztújítását ezen a héten.

A nemzetközi bokszszövetség jelezte, hogy a felfüggesztés mellett vizsgálatot is indít a szeptemberi tisztújítás miatt, mely előtt visszaélések történhettek már a jelöltállítás során is, és többek között ennek köszönhetően választották meg az IABF élére az addigi elnök Abbhay Singh Chautala sógorát, Abhishek Matoriát. Chautala pedig ezen a héten lett az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke, igaz, a NOB a választás eredményét semmisnek tekinti.

Az AIBA döntése után az indiai kormány jelezte, hogy minden állami támogatást megvon a helyi bokszszövetségtől.

Legfrissebb hírek

Kovács Kruzitó nem jutott tovább az ökölvívó-világbajnokságon

Ökölvívás
28 perce

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
8 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
Tegnap, 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40
Ezek is érdekelhetik