Ökölvívás: Adamek vitatható pontozással győzött

Vágólapra másolva!
2012.12.23. 08:14
null
Adamek nem ütötte le a képen látható Cunninghamet, de pontozással nyerni tudott (Fotó: Action Images, archív)
Magyar idő szerint szombat késő este a Pennsylvania államban található Bethlehemben csapott össze immár másodszor Tomasz Adamek és Steve Cunningham, a tét pedig előbbi öklöző nehézsúlyú IBF észak-amerikai bajnoki címe volt. Adamek végül vitatható pontozással győzött.

 

A lengyel Adamek és amerikai riválisa 2008 decemberében találkozott először egymással a kötélnégyszögben, és az „odavágón” megosztott pontozással győzött előbbi bokszoló, amivel akkor begyűjtötte az IBF cirkálósúlyú világbajnoki övét.

A visszavágó egy tekintetben mindenképpen hasonlított a négy évvel ezelőtti mérkőzésre, a 12. menet után ugyanis ismét Adamek örülhetett, és ezúttal is megosztva látták őt jobbnak a pontozók, azonban a szakértők, valamint a szurkolók között nem kevesen érezték azt a záró gong után, hogy Cunningham volt a jobb, esetleg döntetlen körüli eredmény lett volna igazságos.

A találkozón a várakozásoknak megfelelően két különböző stratégiával kiálló öklözőt láthatott a publikum, míg a címvédő Adamek inkább erőből, egy-egy nagy ütésre alapozva próbálta megoldani a feladatot, addig a technikásabb Cunningham távoli akciókkal és elmozgással igyekezett eredményt elérni.

A mérkőzésen leütésre nem került sor, viszont egy furcsa hiba nagy felzúdulást keltett, Michael Buffer ringszpíker ugyanis az összecsapás befejezését követően először döntetlen eredményt hirdetett ki (115:113 Cunningham, 116:112 Adamek, illetve 115:115), majd nem sokkal később korrigáltak, így végül 113:115, 116:112, 115:113 arányban Adamek győzött a vélhetően hosszú ideig vita tárgyát képező mérkőzésen.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
22 órája

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
2025.05.09. 22:54

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
2025.05.09. 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59
Ezek is érdekelhetik