Profi boksz: meglepetés - Banks kiütötte a veretlen Mitchellt

Vágólapra másolva!
2012.11.18. 10:24
Szombat este Atlantic Cityben a WBO NABO-címe megvédéséért és veretlensége megtartásáért lépett szorítóba az egyik legnagyobb nehézsúlyú reménységnek tartott amerikai Seth Mitchell, akivel ezúttal Vladimir Klicsko új edzője, Johnathon Banks nézett farkasszemet. A mérkőzés nem várt meglepetést hozott...

A találkozó toronymagas favoritja Mitchell volt, aki ennek megfelelően támadólag lépett fel a nyitó menetben. A második felvonásban aztán jött a nem várt fordulat: a fejetlenül rohamozó Mitchell a kötelekhez próbálta szorítani honfitársát, aki viszont egy pontos kontrával előbb megfogta, majd padlóra küldte szellősen védekező riválisát.

A számolás után Banks vérszagot érezve támadásba lendült, amiből nagy verekedés alakult ki, Mitchell pedig kisvártatva újra padlóra került. A menetből már csak alig fél perc volt hátra, amikor Banks újra leütötte a teljesen megzavarodott Mitchellt, akit számolás nélkül le is léptetett a rutinos Eddie Cotton mérkőzésvezető.

Banks ezzel az értékes győzelemmel a fent említett övön kívül begyűjtötte a WBC nemzetközi bajnoki címét is, valamint nem mellesleg eliminációs mérkőzést vívhat a WBC-világbajnok Vitalij Klicsko kihívási jogáért.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Boksz: Fury harmadszor is összecsap Uszikkal

Ökölvívás
2025.07.03. 12:55

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Gyász: elhunyt a román ökölvívás első profi világbajnoka

Ökölvívás
2025.07.02. 07:52

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31
Ezek is érdekelhetik