Dawson egy „dobással" nyert Hopkins ellen

Vágólapra másolva!
2011.10.16. 08:43
null
Hopkins nem tudta folytatni a meccset (Fotók: Reuters)
Chad Dawson bizarr mérkőzésen hódította el a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki övét a 46 éves Bernard Hopkins elleni mérkőzésen Los Angelesben magyar idő szerint szombat éjjel.

Az összecsapás már a második menetben véget ért, amikor Chad Dawson felkapta Bernard Hopkinst, és a földre dobta, aki olyan szerencsétlenül esett, hogy nem tudta folytatni a meccset.

Dawson sem volt elégedett
Dawson sem volt elégedett

Mindkét bunyós tajtékzott a mérkőzés után.

A 46 éves Hopkins szerint Pat Russell mérkőzésvezetőnek szabálytalanságot kellett volna jeleznie Dawson megmozdulása után.

„Ki akarnak tenni a bokszból, és ez az egyetlen módjuk rá, hogy megtegyék. Chad Dawson belépett ma a ringbe, és csak fel akart idegesíteni a mocskos taktikájával. Ki akart rakni a ringből, és csak így volt esélye rá. Égbekiáltó szabálytalanságot követett el, ez nem lehetne kérdés" – dühöngött Hopkins.

Dawson persze máshogy látja a történteket, de a győztes bunyós sem volt éppen jó kedvű az összecsapás után, aki keményen összeszólalkozott riválisával a ringben a meccset követően.

„Rám ugrott, és elkezdett lefelé húzni, ezért ellöktem a vállammal. B-Hop csalódást okozott rengeteg szurkolónak. Jó meccsre számítottam. Nyolc hétig készültem erre a bunyóra. Igen, eljátszotta a sérülést. Három éve vártam erre a harcra, de Bernard nyilvánvalóan nem akart bokszolni. Mindig arról beszél, hogy mekkora gengszter, de nem az. A gengszterek nem adják fel. Gyenge, fizikailag és mentálisan is az. Nincsen ereje" – fortyogott Dawson.

Az összecsapás után Pat Russell mérkőzésvezető is úgy nyilatkozott, nem történt szabálytalanság, hanem sérülés miatt kellett félbeszakítani a meccset, így Chad Dawson technikai döntéssel győzött.

A „KIÜTÉS” (2:55-nél)


Legfrissebb hírek

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
4 órája

Tommy Fury egyhangú pontozással verte meg Kenan Hanjalicot a történelmi bokszgálán

Ökölvívás
17 órája

Száz pár bokszol a Hősök terén, Kokó és Madár is ringbe lép

Ökölvívás
Tegnap, 13:55

Budapestre látogat a korábbi nehésúlyú bokszvilágbajnok Tyson Fury

Ökölvívás
2025.05.08. 17:34

Budapesten tér vissza a ringbe az ökölvívó Tommy Fury

Ökölvívás
2025.05.06. 11:02

Canelo Álvarez vitathatatlan nagyközépsúlyú bajnok lett

Ökölvívás
2025.05.04. 15:02

A bombaerős szöuli magyar csapat egyetlen elődöntőse – Isaszegi Róbert 60 éves

Ökölvívás
2025.05.02. 07:53

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59
Ezek is érdekelhetik