Ökölvívó Eb: Bacskainak az angolok vb-negyeddöntőse jutott a sorsoláson

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2011.06.16. 16:24
Címkék
Ankarában elkészítették a pénteken rajtoló amatőr ökölvívó Európa-bajnokság sorsolását. A kép felemás, de azért panaszkodni túlzás lenne.

A klasszikus rendőrvicc érzése kerülgetett, miközben készült az ankarai amatőr ökölvívó Európa-bajnokság sorsolása: minden küldöttségből az egyik ember írt, a másik olvasott. Másra ugyanis nem volt lehetőség. A több mint harminc ország vezetőit beterelték egy szemre két és fél méter belmagasságú, úgy 30 fő kényelmes befogadására alkalmas terembe, ahol a sorsolási tábla alsó fele úgy derékmagasság alatt volt. Széken állva, lefelé sandítva rá is lehetett fókuszálni…

Ettől még persze olyan sok bajunk nem lehetett, elvégre a magyarok többsége a tábla tetejére került, azaz erőnyerőként vághat neki az Eb-nek. Konkrétan Lakatos István (49 kg), Kalucza Norbert (52), Nagy Krisztián (56), Káté Gyula (64) és Szellő Imre (81) is kihagyja az első fordulót. A menetrend egyébként mindannyiukra nézve felemás. Azért az erős túlzás, hogy ez minden idők legnehezebb sorsolása (még ha el is hangzott), de sétagaloppnak sem neveznénk.

A fő favorit Bacskai Balázsnak (69 kg) például éhgyomorra az angolok vb-negyeddöntősével, Scott Cardle-lel kell megküzdenie (mindjárt a pénteki rajt esti programjában), ugyanakkor a nagyobb ellenfelek közül az oroszt és az ukránt is a másik ágra sodorta a gép.

A legpechesebb Varga Miklós volt, aki a 60 kilósok között egyből megkapta az orosz Ildar Vagamovot, aki a tavalyi orosz bajnokság döntőjében a világ- és Európa-bajnok Albert Szelimovot verte meg.

ÖKÖLVÍVÓ EB
A MAGYAROK SORSOLÁSA
49 kg. Negyeddöntő: Lakatos István–Georgi Andonov (bolgár). 52 kg. Nyolcaddöntő: Kalucza NorbertAndrew Selby (walesi). 56 kg. Nyolcaddöntő: Nagy KrisztiánJahyn Vittorio Parrinello (olasz). 60 kg. A legjobb 16 közé jutásért: Varga MiklósIldar Vaganov (orosz). 64 kg. Nyolcaddöntő: Káté GyulaThomas Vahrenholt (német). 69 kg. A legjobb 16 közé jutásért: Bacskai BalázsScott Cardle (angol). 75 kg. A legjobb 16 közé jutásért: Harcsa ZoltánTomasz Jablonski (lengyel). 81 kg. Nyolcaddöntő: Szellő ImreObed Mbwakongo (angol). 91 kg. A legjobb 16 közé jutásért: Darmos JózsefTejmur Mammadov (azeri). +91 kg. A legjobb 16 közé jutásért: Bernáth IstvánJuszef Abed El Gani (izraeli)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Orbán Viktor megköszönte a szurkolóknak a lélegzetelállító koreográfiát

Magyar válogatott
6 órája

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
6 órája

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
7 órája

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik