Bacskai Balázs villámrajtot vett Debrecenben

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2011.05.14. 23:35
null
Bacskai (jobbra) címvédőként ismételne az Eb-n (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
Bacskai Balázs remekül, az első menetben aratott döntő fölényes győzelmével mutatkozott be a Debrecen Thundersben a BoxingOne-sorozatban. A hajdúságiak Bendzsi vezetésével 11–5-ös győzelemmel vágtak vissza a szlovákiai Galántának a legutóbbi döntőben elszenvedett vereségért.

Nincs mese, Debrecenben beigazolódott: Bacskai Balázs népszerűsége túlnőtt a Vasason, illetve Budapest határain. A 69 kiló Európa-bajnoka „csak" vendégművészként erősíti a BoxingOne-sorozatban a Debrecen Thunderst, csapattársai általában köthetők a hajdúsági bokszfellegvárhoz, a szombati, Galanta Kids elleni csapatmeccs bemutatásakor mégis Bendzsi antréjakor volt a leghangosabb az ováció. Óriási különbséggel...

„Nagyon szerettek, és elképesztő érzés, hogy ennyien elismerik, valamit már letettem az asztalra. Sokan mondták már előttem, most én is átélhettem újra, hogy az ilyen pillanatokért érdemes sportolni. Sokat kell gürizni, de ezért megéri" mondta az NSO-nak Bacskai Balázs.

Az persze magától értetődő volt, hogy – édesapja, Bacskai Imre, valamint a debreceniek főedzője, Deél István felügyelete mellett – meg is hálálta a szeretet. A szlovákiai Sipos Richárd még egy menetet sem bírt ki ellene.

„Kicsit gyorsan megadta magát – jegyezte meg Bendzsi. – Ha magammal szemben akarok kritikus lenni, akkor azt mondom, lazábban kellett volna bokszolnom. Dobott a rajtam lévő terhen, hogy én voltam az utolsó ringbe lépő, nekem kellett hoznom a joker pontot, ugyanakkor nagyon jó érzés volt, hogy egyből így bíztak bennem. Jó bemutatkozás volt!"

A folytatás pedig még jobb lehet, hiszen a Debrecen a jövő héten a Motorul Araddal találkozik, amelyben legutóbb a könnyűsúlyban olimpiai negyeddöntős Georgian Popescu bokszolt Bacskai súlyában, így ha a románok „bevállalják", igazi presztízsmeccs kerekedhet 69 kilóban.

„Jó lenne megmérni magam. Egyre komolyabb a BoxingOne, egyre komolyabb riválisok jönnek, nincs olyan, hogy hátrateszem a kezem, aztán mindenkit leverek. Mindig oda kell tenni magam, ami nem is baj, hiszen nyakunkon a júniusi Európa-bajnokság, aztán pedig jöhet a világbajnokság" – jelentette ki Bacskai Balázs.

BOXINGONE-SOROZAT, 4–5. JÁTÉKNAP
DEBRECEN THUNDERS (MAGYAR)–GALANTA LIONS (SZLOVÁKIAI) 11–5
56 kg: Kalucza–D. Zöld p. gy. (2–0). 60 kg: Hinger–L. Ferdinand p. gy. (4–0). 64 kg: Görbics–Martiroszjan d. f. gy. a 2. m-ben (6–0). 69 kg: Bacskai B.–R. Sipos d. f. gy. az 1. m-ben (9–0 – jokerrel). 75 kg: Szabó Sz.–M. Ferdinand döntetlen (10–1). 81 kg: Nagy P.–Hrabovecky döntetlen (11–2). 91 kg: Deél Sz.–Dirnfeld p. v. (11–5 – jokerrel)
RY-KI GRIZZLIES KIELCE (LENGYEL)–PATENT GLADIATORS GYŐR (MAGYAR) 8–7
56 kg: Mazik–Könnyű p. gy. (3–0 – jokerrel). 60 kg: Cichocki–Rácz S. p. v. (3–2). 64 kg: Legowski–Nyéki döntetlen (4–3 – jokerrel). 69 kg: Kot–Zámbó D. p. gy. (6–3). 75 kg: Szeremeta–Szabó L. p. v. (6–5). 81 kg: Górowski–Portéka p. v. (6–7). 91 kg: Kowalski–Poputeu d. f. gy. a 3. m-ben (8–7)

 

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
18 perce

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
30 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
35 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
50 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik