Márquez remek győzelme után ismét Pacquiaót akarja

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.11.30. 08:12
null
Márquez (jobbra) sikere után Pacquiaóval küzdene meg (Fotó: Action Images)
Ami azt illeti a nagyközépsúlyú Szuper hatok Froch–Abraham és a „műsoron kívül" rendezett Ward–Bika összecsapása is jó meccset hozott, de a könnyűsúlyú Márquez–Katsidis mérkőzés vitte el a pálmát.

Ulli Wegner, Arthur Abraham edzője a Szuper hatok 3. fordulójában, Helsinkiben rendezett találkozó után azon dohogott, hogy védence, Arthur Abraham mindent csinált a meccs előtt csak éppen a bunyóval törődött a legkevesebbet. Hát, igen! Ez amolyan kelet-európai betegség. Mindent a rokonságbak és a haveroknak, csak így nem lehet koncentrálni a fő feladatra. Így aztán Abraham simán vesztett pontozással, utólagos megállapítás, hogy a meccs előtti verbális csatában is alulmaradt – ezt bánhatja a legkevésbé.

Annak viszont örülhet, hogy az első körben K. O.-győzelmet aratott, mert 3 pontjával az elődöntőbe jutott, ahol ellenfele Andre Ward lesz, aki Sakio Bika ellen megvédte a WBA szuperbajnoki címét. Az amerikai legalább olyan sima győzelmet aratott, mint Abraham felett Froch. A brit három meccséből két pontozásos győzelemmel áll, ez 4 pontot ér, az elődöntő másik ágán ő bokszol a legutóbbi fordulóban beugró és Allan Green ellen T. K. O.-győzelmet arató Glen Johnsonnal (Johnsonnak 3 pontja van).

Ám nem Oakland és nem Helsinki volt a nap összecsapásának színhelye, hanem Las Vegas. A mexikói Juan Manuel Márquez heroikus csatában a 9. menetben technikai K. O.-val győzött az ausztrál Michael Katsidis ellen. A WBA és a WBO címeiért kiírt meccsen a mexikói a harmadik menetben padlót fogott, de Katsidis nem tudta lefiniselni. Parádés ütésváltást hoztak a hátralévő menetek, Márquez pontosabban ütött, de Katsidis uralta a meccset, mígnem a 9. menetben a mexikói „megfogta" Katsidist, akit a mérkőzésvezető egy ideig hagyott téblábolni, de aztán leléptette, mondván képtelen védekezni.

Márquez azonnal megnevezte következő kiszemeltjét, akinek kilétét ki lehetett találni, mivel a mexikói foga Mammy Pacquiaóra fáj. Már kétszer bokszoltak, egyszer döntetlen volt az eredmény, a másik alkalommal Pacman pontozással győzött, de Márquez mindkét csatát úgy értékeli, hogy a pontozók elcsalták. Ezért nem véletlen, hogy a Katsidis elleni győzelmét követően a sajtótájékoztatón olyan pólóban jelent meg, amelynek hátára az volt írva: „Pacquiao, te leszel a következő!" Előre pedig azt nyomtatta: „Márquez kétszer legyőzte Pacquiaót"

Márquez nemcsak trikójával tüntetett, hanem így morgott: „Bokszolt Clottey ellen, aki nem egy ütőgép, csatázott Cottóval, akit Margarito is legyőzött, aztán végül azzal a Margaritóval, akit egy évre eltiltottak – mondta a győztes, majd hangsúlyozta. – Harmadszor is meg akarok mérkőzni Pacquiaóval!"

SZUPER HATOK
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Ward–Abraham
Froch–G. Johnson

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik