Profi ökölvívás: Kótai csak harmadik próbálkozásra tudott bemérni

Vágólapra másolva!
2010.05.20. 20:37
Csak harmadik próbálkozásra tudott bemérni a csütörtök délutáni hivatalos mérlegelésen Kótai Mihály. Az Avtandil Hurcidze elleni péntek esti kijevi WBA interkontinentális és EBA középsúlyú címmérkőzésre készülő magyar öklöző – akin elsőre 30, másodikra pedig 8 dkg többletsúly volt – röviden mesélt a történtekről.

„Az edzőteremben több mérleg is volt, és reggel mindegyiken súlyban voltam, ráadásul az egyiken fél kilóval. Bár ezután reggeliztem, de csak néhány dkg-ot, tehát biztos, hogy a próbamérlegekkel volt a baj. Sam Rukundo (a másik címmeccses) is ugyanazon a mérlegen mért próbát, és ő is csak harmadik próbálkozásra volt súlyban. Semmi gond nem történt, mert egy rövid mozgás után, ami jól is esett, hoztam a súlyt" – összegzett a végül alsónadrág nélkül 72,5 kg-al mérlegelő kihívó.

A rendezvény helyszínén tartózkodó mérkőzésszervező, Petrányi Zoltán (Profibox Promotion) beszámolója szerint a hivatalos procedúrák (mérlegelés, szabályismertető-egyeztető értekezlet) után a helyi média több interjút is készített Kótaival és edző-menedzserével, Veres Lászlóval.

www.profiboksz.hu 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Lakotár Hanna búcsúzott a világbajnokságtól

Ökölvívás
6 órája

Ökölvívás: Akilov Pilip 16 közé jutott a liverpooli vb-n

Ökölvívás
Tegnap, 14:59

Ökölvívás: Szaka István a 16 között a liverpooli vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 20:38

Az újonc Bátori Mihály is kiesett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.05. 16:27

Mostantól a ringben is kellenek az eredmények

Ökölvívás
2025.09.04. 07:34

A vitatott nemű bokszoló nem lép ringbe a liverpooli világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.03. 12:18

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik