Profi ökölvívás: Katsidis 3 menet alatt végzett Mitchellel az Upton Parkban

Vágólapra másolva!
2010.05.16. 12:11
Kiváló hangulatban, több mint 20 ezer néző előtt, a West Ham United labdarúgócsapatának londoni stadionjában felállított szorítóban került sor szombaton este a Michael Katsidis–Kevin Mitchell ideiglenes WBO könnyűsúlyú világbajnoki mérkőzésre.

A találkozót az agresszív, támadó stílusáról és kemény fejéről ismert ausztrál Katsidis kezdte jobban, és már a nyitó menetben tudtára adta az angol kihívónak, hogy nincs szándékában vesztesként távozni. A második három percben némileg magára talált a technikásabb Mitchell, de a 3. felvonásban váratlanul eldőlt a mérkőzés: Katsidis előbb egy kemény bombával megrogyasztotta Mitchellt, aki ahelyett, hogy fogással, vagy elmozgással próbálta volna átvészelni a kritikus pillanatokat, visszatámadott, és – felvéve az elé dobott kesztyűt – leállt verekedni.

Az ausztrál bunyós a felkínált ziccert kihasználta, és lefiniselte szédelgő riválisát, akit Dave Parris mérkőzésvezető egy perccel a menet végét jelző gong előtt léptetett le. A 29 éves Katsidis ezzel a bravúros győzelemmel első ízben védte meg tavaly szeptemberben megszerzett címét, Mitchell pedig 31 sikerrel megvívott hivatásos találkozót követően veszítette el veretlenségét.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Kapja vissza a régi fényét a magyar boksz!

Ökölvívás
2025.07.20. 07:54

Vitathatatlan! Uszik másodszor is kiütötte Dubois-t

Ökölvívás
2025.07.20. 00:30

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
2025.07.09. 17:31

Ökölvívó ob: soha rosszabbat, irány Liverpool!

Ökölvívás
2025.07.05. 23:48

Letartóztatták a hétvégén Jake Paul ellen vereséget szenvedő korábbi bokszvilágbajnokot

Ökölvívás
2025.07.04. 21:41

Doppingolt az olimpiai bronzérmes orosz bokszoló, két évre eltiltották

Ökölvívás
2025.07.02. 13:14

Újra a nyár közepén, újra Tatabányán húznak kesztyűt

Ökölvívás
2025.07.02. 10:56

Profi boksz: Wilder győzelemmel tért vissza

Ökölvívás
2025.06.28. 10:31
Ezek is érdekelhetik