Megkezdte felkészülését a január 10-i profi gálára Erdei Zsolt és Balzsay Károly. A két bunyós sporttörténelmet írhat a jövő év elején, mert ha Madár tizenegyedszer is megvédi a WBO félnehézsúlyú vb-övét (ellenfeléről még nem született megegyezés), Balzsay pedig megszerzi a nagyközépsúlyú koronát, először lesz egyszerre két magyar világbajnok jegyzett szervezetnél.

Fotó: Czagány Balázs
Fritz Sdunek (balra) a magyar „nehézfiúkkal”

Fotó: Czagány Balázs
Fritz Sdunek (balra) a magyar „nehézfiúkkal”
„Nyolc óra hatvan perckor találkozunk” – hangzott az előző napi utasítás Fritz Sdunektől, az Universum Box-Promotion főedzőjétől. Erdei Zsolt és Balzsay Károly pedig percre pontosan kilenckor megjelent a tréningen.
Volt már idejük megtanulni, mit takar a trénerük által szabadalmaztatott időszámítás. Pontosabban, a legenda szerint Madárnak volt némi köze a bevezetéséhez is.
AMATŐRÖK
Ugyanakkor a január 10-ig hátralévő időt mindketten a „hagyományos” számítási mód szerint mondják kapásból: „Még tíz hét!” Ennyi idő van hátra, míg reményeik – és reményeink – szerint először lesz egyszerre két magyar világbajnok jegyzett világszervezetnél. A két öklöző már számolja a napokat, megkezdték ugyanis a felkészülést.
A WBO-nál (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyban Erdei már 2004 januárja, a Júlio César González elleni lélekemelő győzelme óta uralkodik (és a tizenegyedik címvédő összecsapására hangol), míg Balzsay az orosz Gyenyisz Inkin ellen élete első vb-címmeccsére készül.
„Amikor megjöttünk, megölelgettünk mindenkit, aztán egy időre odalett a jókedvünk – jelentette ki a Kovács István és Erdei Zsolt után harmadik magyarként WBO-övre vágyó Balzsay. – Beleszagoltunk a munkába. Azért így, hogy tíz hetünk van, nem olyan vészes az egész. Ha mondjuk csak nyolc lenne hátra, tuti, hogy stresszelném magam. Kíváncsian várom, hogyan telik az első két hét. Szerintem fokozatosan jövünk majd bele, nem fogunk totyogni, de kapkodni sem.”
A totyogás eleve kizárva, ha egymással kerülnek szembe a gyakorlások során. Bár a kesztyűzéseknél nem találkoznak, csak váltják egymást, a ráhangoló időszakban a páros gyakorlatokat egymással végzik. Ütnek-védenek, ha kell, megfordítják alapállásukat (Erdei normál, Balzsay fordított alapállású), a lényeg, hogy ne csupán magukat, hanem barátjukat is húzzák előre. Mert hiába egyéni sportág a boksz, csapatban sokkal könnyebb eredményt elérni.
A TÉMÁRÓL RÉSZLETESEBBEN A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT!
Legfrissebb hírek

Profi ökölvívás: Erdei Zsolt októberi visszatérésre készül
Ökölvívás
2009.07.29. 01:36

Ökölvívás: a főszponzor összehozta Balzsayt és a családot
Ökölvívás
2009.07.25. 01:58

Profi ökölvívás: Erdeinek kezd elege lenni az Universumból
Ökölvívás
2009.07.23. 01:34

Erdeinek címegyesítést érhet Brähmer kitérője
Ökölvívás
2009.07.14. 23:59

Ökölvívás: Erdei októberben léphet legközelebb szorítóba
Ökölvívás
2009.07.08. 00:41

Profi ökölvívás: az Universum dolgozik Erdei nagy meccsén
Ökölvívás
2009.07.04. 02:39

Erdei Zsolt az elmúlt időszak után már álmodni sem mer
Ökölvívás
2009.06.24. 15:55
Ezek is érdekelhetik