Profi ökölvívás: balhé Vlagyimir Klicsko sajtótájékoztatóján

Vágólapra másolva!
2008.04.26. 20:38
David Haye, cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok megzavarta Vlagyimir Klicsko, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) és a Boksz Világszervezet (WBO) nehézsúlyú vb-címvédőjének londoni sajtótájékoztatóját, s azt követelte az ukrán sztártól, hogy álljon ki ellene.
Az angol Haye a múlt hónapban technikai k.o.-val legyőzte honfitársát, Enzo Maccarinellit, s ezzel a négy legrangosabb szervezet közül három, az WBO, a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világtanács (WBC) vb-övét egyesítette. Sikere után kijelentette, hogy nehézsúlyban folytatja pályafutását, s most valószínűleg ennek megerősítését szolgálta ez a kissé furcsa magánakció. Klicsko éppen a "Harc a Békéért" elnevezésű jótékonysági gálának a tájékoztatóját tartotta, ennek ellenére nem jött zavarba Haye belépőjétől, előbb kijelentette, hogy várjon a sorára, majd miután befejezte az eseménnyel kapcsolatos mondandóját csúnyán kiosztotta a hőzöngő szigetországi bunyóst. "A nehézsúlyban te egy senki vagy. Előbb bizonyíts, aztán dumálj. Egyébként pedig többen várnak már hosszú ideje, hogy megmérkőzzenek velem, úgyhogy még sokan vannak előtted a sorban" - mondta Klicsko, akire két kötelező címvédés is vár a jövőben, az egyik az amerikai Tony Thompson, a másik pedig az orosz Alekszander Povetkin ellen. (MTI)
Legfrissebb hírek

Boksz: jön az ökölvívó BL, kiderül, ki a legjobb?

Ökölvívás
2017.03.11. 12:38

Ökölvívás: Vlagyimir Klicsko lehet a riói olimpia sztárja

Ökölvívás
2013.05.13. 14:57

Ökölvívás: Úgy szállok ringbe, mintha velem lenne - Klicsko

Ökölvívás
2012.11.05. 17:29

Profi ökölvívás: Ripityára töröm Klicsko porcelán állát - Mormeck

Ökölvívás
2011.10.06. 17:37

Ökölvívás: sérülés miatt lemondta hétvégi meccsét Vladimir Klicsko

Ökölvívás
2010.12.09. 06:43

Vérbe fagyva hagyná a padlón „Bitchkót” a nagyhangú Haye

Ökölvívás
2009.04.20. 21:56

Ökölvívás: elmarad Vladimir Klicsko mérkőzése Povetkin ellen

Ökölvívás
2008.10.27. 00:14

Ökölvívás: 100 millió dollárért sem lesz Klicsko testvérharc

Ökölvívás
2008.10.23. 02:03
Ezek is érdekelhetik