Szili István nyert és így elődöntőbe jutott az olaszországi Roseto degli Ambruzziban zajló, első európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótornán. A 75 kilós bokszoló a moldovai Victor Cotiujanschii ellen győzött 22-14-es pontozással.
A magyar csapattól származó információ szerint Szili fegyelmezetten, okosan bokszolt és bár nem volt nagy különbség az ökölvívók között, a magyar versenyző győzelme nem forgott veszélyben.Szil helyzete annyiban különbözik a többi elődöntősétől, hogy - mivel súlycsoportjában hárman szerezhetnek pekingi kvótát - egy esetleges vereség sem jelentene búcsút számára, ebben az esetben ugyanis a bronzmeccsen nyílik lehetősége a javításra és az olimpiai részvétel kiharcolására.Ezzel a sikerrel eldőlt, hogy négy magyar már biztosan érdekelt lesz pénteken, hiszen Káté Gyula (64 kg) mérkőzés nélkül jutott a négy közé, Varga Miklós (60 kg) ír ellenfelét győzte le, Kalucza Norbert (51 kg) pedig örmény riválisát múlta felül, a nap eddigi egyetlen magyar vesztese Bedák Pál (48 kg) volt.A magyar csapatvezetés előzetesen két olimpiai kvóta megszerzését tervezte, mivel erre négy bokszolónak van még esélye, eddig jónak mondható az együttes szereplése.
Legfrissebb hírek

Profi boksz: Szili István megverte Felix Sturmot!
Ökölvívás
2022.03.27. 12:05

Profi boksz: Szili István Felix Sturmmal csap össze
Ökölvívás
2022.03.26. 10:35

Profi ökölvívás: Szili elveszítette a címmeccset
Ökölvívás
2015.07.18. 11:03

Ökölvívás: Szili döntetlenje a romániai címmeccsen
Ökölvívás
2013.08.23. 23:32

Profi boksz: Szili István holnap WBO-övért bokszol
Ökölvívás
2013.08.22. 20:37

Profi ökölvívás: rekordsúllyal mérlegelt Vladimir Klicsko
Ökölvívás
2012.07.06. 18:44

Kivégzés helyett boksz
Ökölvívás
2010.10.03. 00:18
Ezek is érdekelhetik