Királykategória, királyok nélkül

Hosszú ideig nem alaptalanul minősítették királykategóriának a nehézsúlyt, hiszen már a XIX. századból is olyan bokszolók maradtak meg a szurkolók emlékezetében, akik ebben a divízióban jeleskedtek. Az utolsó csupaszöklű, illetve az első kesztyűs nehézsúlyú bajnok, John L. Sullivan, majd később James J. Jeffries is korszakos alakja volt a súlycsoportnak, de ugyanígy megemlíthetjük - immár a XX. századból - Joe Louis vagy éppen Jack Dempsey nevét. A második világháborút követően pedig már jobbára a "szemünk előtt" zajlottak az események, olyan kiválóságokkal, mint Muhammad Ali vagy Joe Frazier.
A korszakok az elmúlt két évtizedben is megfigyelhetőek voltak, és ha nagyon szigorúan nézzük, az említett időszakban három olyan bokszolóra bukkanhatunk, aki évekig meghatározó alakja volt a nehézsúlynak. A sort Mike Tyson nyitotta, aki 1986-ban Trevor Berbick brutális, második menetbeli legyőzésével lépett fel a trónra, idővel vitathatatlan bajnok is lett, majd megkezdte máig tartó mélyrepülését. Az első pofont a ringben kapta, 2000. február 11-én Tokióban, amikor az első menetekben már-már félholtra vert James "Buster" Douglas a tizedik felvonásban kiütötte. Az öveit elveszítette, röviddel később pedig a szabadságát is. 1995-ig nem is bokszolhatott, utána pedig néhány felvillanástól eltekintve jobbára másodrendű riválisokkal bunyózott. Legutóbb például a többek által edzőpartnernek használt Danny Williamstől kapott ki.
A Tyson-érát követő Evander Holyfield sem hajlandó egyelőre tudomást venni az idő múlásáról, a legutóbbi három mérkőzését például elveszítette, holott korábban Michael Moorer és Mike Tyson sem jelentett akadályt neki.
Holyfield végzetét Lennox Lewisnak hívták, a brit elsőre a pontozók szerint még csak döntetlenre volt jó az amerikai ellen, másodszorra viszont már megverte, és attól (1999. november 13.) kezdve négy évig, egy Hasim Rahman elleni véletlentől eltekintve megingathatatlanul ült a nehézsúly trónján. Ô volt az undisputed champion, a vitathatatlan bajnok, egészen a visszavonulásáig. A búcsút 2004 januárjában jelentette be, fél évvel azután, hogy vitatható körülmények között megverte az ukrán Vitalij Klicskót.

Sokan azt hitték, az idősebb Klicsko, esetleg fivére, Vladimir lép majd a nagy trió helyébe, mind ez idáig azonban erre nem került sor. Vitalij ugyan a WBC (Bokszvilágtanács) világbajnoka, a volt WBO-király Vladimirnek viszont nincs öve, sőt, megjelent nála egy furcsa tulajdonság, az üvegállúság. Azzal pedig ebben a mezőnyben nehéz érvényesülni. Testvére ütésállóbb, jobban illeszkedik a nehézsúlyú mezőnybe, de a praxisából hiányzik az igazi áttörést jelentő győzelem. Egy olyan, amelyet az esetleg visszatérő Lewis ellen arathat…
Más ellen bajosan, tekintve, hogy a mai felhozatal meglehetősen szerény, ráadásul egyelőre kevés a remény arra, hogy felbukkan egy, a szó klasszikus értelmében véve is új uralkodó. A www.boxrec.com internetes szaklap szervezetektől független, pontozásos világranglistáján az első 30 között mindössze két olyan bokszoló van, aki még nem töltötte be a 30. életévét. Az egyik a már említett Vladimir Klicsko, a másik pedig a nigériai Samuel Peter. Az afrikainak imponáló a mérlege (22-0, 19 K. O.-T. K. O.), viszont az élvonalba tartozó ökölvívóval még nem találkozott. Habár ahol nincs élvonal, csak dolgos középosztály, ott nehéz is lenne.
A feltörekvő "reménységek" közül az amerikai Calvin Brock 30, az orosz Nyikolaj Valujev és az amerikai Joe Mesi 31, a brit Audley Harrison pedig már 33 éves. Belőlük aligha lesz üstökös… Pedig lassan időszerű lenne a teljes őrségváltás, hiszen a jelentős szervezetek világbajnokai közül Lamon Brewster (WBO) 31, Vitalij Klicsko (WBC) és John Ruiz (WBA) 33-33, Chris Byrd (IBF) pedig 34 éves. Közülük hárman úgy öt-tíz éve talán labdába sem rúghattak, a mai mezőnyben viszont bőven elég a tudásuk egy világbajnoki övre.
De minden bizonnyal ez nem az ő bűnük, hanem a többiek kritikája. ---- Magyarország és a profinehézsúly?
Nem ugyanaz a ringsarok. A legmagasabb súlyú, számottevő ígéretnek nevezhető bunyósunk, Hidvégi György éppen befér a cirkálósúlyba, felette szinte senki, holott azt a kezdő menedzser is tudja, hogy a sportágból kivehető profit exponenciálisan növekszik a kilók számával.
Rácz Félix például minden, csak nem kezdő, próbálkozik is rendületlenül a nehézfiúkkal, de égen-földön nincs senki, akivel megválthatná a világot. A nyolcvanas évek végén Szikora István még amatőrként vívott korrekt meccseket Mike Tysonnal és Lennox Lewisszal, Hart Péter Riddick Bowe-tól kapott ki a junior-világbajnoki fináléban - hivatásos karriert azonban már egyikük sem futott be.
Az, hogy Rácz védencein (Nagy János, Bognár, Nagy József, Kovács Attila, Miló vagy Csábi) kívül a többi magyar menő német, illetve lengyel licenccel bokszol, több összetevőnek is köszönhető. A német piac (itt van jelen Erdei és Balzsay) már a méreteinél fogva (lásd: televíziós pénzek) is elérhetetlen dimenzió egy magyar sport- és üzleti vállalkozásnak, a lengyelek pedig (Kótai, Hidvégi, Matolcsi) az esetek többségében nem saját gálákat rendeznek, hanem angol és amerikai szorítókban küldik csatába legjobbjaikat.
Mindennél többet elmond, hogy a magyar nehézsúlyú ranglistát vezető Rubin Olivér (9-1) mögött a tavaly szeptemberben a magyar bajnoki övért megvert 38 éves Petrányi (15-14) áll, a harmadik helyezett Fábiánkovitsnak egyetlen (igaz, legalább győztes) meccse volt, ellenben a negyedik helyezett Paszterkó 45 éves, és 19-34-5 a mérlege - ennyit a jövőbeni kilátásokról. ---- Mi lett volna Alvics Gyulából, ha külföldön profiskodott volna úgy, mint Erdeiék?

Alvics Gyula:
"Először is tegyük fel úgy a kérdést: mi lett volna belőlem, ha egyáltalán elmehetek profinak? Hiszen a nyolcvanas évek közepén a kommunista rezsim ezt, mint tudjuk, nem tette lehetővé. Bemutatkozó mérkőzést vívhattam ugyan külföldi menedzserek előtt, hivatásosnak azonban a szövetség nem engedett el. Mindenesetre a lengyel Andrzej Golotát kettőből kétszer megvertem, úgyhogy a legjobb tízbe azért bekerülhettem volna, onnan már nem nagy ugrás egy világbajnoki címmeccs. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a pénztárcám ezt már igencsak megérezte volna. No mindegy, mindenesetre nyolcvankilenc-kilencven kilómmal inkább a cirkálósúlyba fértem volna be, némi izomtömeg kellett volna a profinehézsúlyhoz. Viszont számomra is rejtély, hogy a Lévai, Somodi, Pákozdi, Edőcs, Szikora, Hart fémjelezte vonulat után miért halt ki szinte teljesen a legmagasabb súlycsoport Magyarországon, tényleg nem értem. Ha másnak nem is, a megkereshető nem kis pénznek elegendő motivációnak kellene lennie."

A Nemzeti Sport ajándékcsomagját Bara Sándor komlói olvasónk nyerte meg. Gratulálunk!