Tyson: K. O. - de nem "úgy"

HEGYI TAMÁSHEGYI TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.07.31. 20:15
Címkék
Négy menet. Ennyi idő alatt ért véget a Tyson-Williams találkozó magyar idő szerint szombat hajnalban Louisville-ben, a legendás Muhammad Ali szűkebb hazájában. Papírforma-eredmény?
Igen - azaz dehogy: a kétszeres világbajnok amerikai és az előzetesen esélytelennek tartott brit nehézsúlyú tét nélküli ütközetét az utóbbi nyerte meg kiütéssel.
Mike Tyson (50-5, 44 K. O.-T. K. O.) 17 hónapos kihagyás után abban a reményben tért viszsza a szorítóba, hogy gond nélkül veszi az első akadályt (ez lett volna Williams) az újabb világbajnoki cím felé vezető úton. A meccs előtt edzője, az elismert szakembernek számító, de trénernek kevésbé tapasztalt Freddie Roach és ő maga is sűrűn bizonygatta, hogy becsületesen felkészült a mérkőzésre, akár mind a tíz menetet képes végigküzdeni, szóval jöhet a brit bajnok. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a maga részéről Danny Williams (32-3, 27) sem maradt szótlan ("Mindenki azt várja, hogy már az elején a padlón végzem, de nem így lesz. Tyson éhes, de én még éhesebb") - és neki lett igaza.

Mike Tyson (balra) és Danny Williams négy meneten keresztül püfölte egymást – a találkozót a brit nehézsúlyú zárta le kiütéssel
Mike Tyson (balra) és Danny Williams négy meneten keresztül püfölte egymást – a találkozót a brit nehézsúlyú zárta le kiütéssel
Mike Tyson (balra) és Danny Williams négy meneten keresztül püfölte egymást – a találkozót a brit nehézsúlyú zárta le kiütéssel
A tengerentúli tudósítások egybehangzóan arról számolnak be, hogy a 31 éves, ereje teljében lévő és élete legjobb fomájában bokszoló egykori brit nemzetközösségi bajnok túl nagy falatnak bizonyult a 38 éves, lelassult, letompult és ideális versenysúlyától (99 kg) igen messze lévő (106 kg) Tyson számára. A 120 kilogrammal bemérő Williams egyszerűen felmorzsolta a dinamitöklűt, jóllehet az első három menetet követően Iron Mike fölényesen vezetett.
A catskilli simán elvitte az első felvonást, miután remek balhorgokkal és jobbfelütésekkel háromszor is "megfogta" ellenfelét. A 20 éves Tyson ekkor alighanem be is fejezte volna a mérkőzést, a "mostani" azonban nem tudta. Ráadásul ki is ficamította a bal térdét, ami a folytatásban láthatóan zavarta. Ügynöke, Shelly Finkel a meccs után meg is erősítette ezt, hozzátéve: Tyson ezáltal nem tudott elegendő erőt belevinni ütéseibe.
Márpedig azok nagyon hiányoztak az egyre felbátorodó Williamsszel szemben. A második menet kiegyenlített csatát hozott, a felek nem sajnálták egymást. A harmadikban (ekkor - valószínűleg egy vétlen fejelés következtében - már erősen vérzett Tyson jobb szeme fölött a bőr) már az angol irányított, a hajrá egyértelműen az övé volt, mégsem vihette el a periódust, mert Dennis Alfred mérkőzésvezető két pont levonással sújtotta. Egyszer "állj!" utáni, egyszer meg mélyütés miatt.
Jött a negyedik menet, amelyben Williams nem ismert könyörületet, a vége felé többször is - az elemzések szerint 22-szer! - tisztán eltalálta a visszatérőt, aki egy pusztító erejű test-fej összetétel után a padlóra rogyott. Tett ugyan egy kósza kísérletet, hogy felkeljen, mindhiába. Alfred 2:51 percnél kihirdette a K. O.-t!
"Egész jól bokszoltam. Nyugodt és elégedett vagyok. Most már elárulhatom, nem azzal a tervvel léptem a kötelek közé, hogy kiütéses győzelmet arassak, egyszerűen csak bokszolni akartam. Amint azonban belemelegedtünk, és ellenfelem többször is keményen eltalált, azt mondtam magamban, oké, ha harc, akkor legyen harc. Tudtam, hogy meg tudom csinálni" - mondta boldogan a győztes, aki "viccesnek" aposztrofálta a szerinte őt kétszer is jogtalanul megintő vezetőbíró ténykedését.
A negyedik felvonásban péppé vert Iron Mike - se szó, se beszéd - azonnal elhagyta a szorítót, és a mérkőzést követő sajtótájékoztatón sem vett részt. Egyenesen a helyi kórházba sietett, ahol megvizsgálták sérült térdét. "Minden valószínűség szerint elszakadt benne a szalag" - adott rövid tájékoztatást az egyik illetékes Tyson egészségi állapotáról.
Freddie Roach a sajtótájékoztatón elismerően beszélt Williams teljesítményéről ("Sokakat meglepett a mai produkciójával, nagy szívvel bokszolt"), de mondandójának nagyobb részét természetesen az eladósodott, hitelezőinek 38 millió dollárral tartozó Tysonnal kapcsolatos válaszok tették ki. Szerinte a termetes angol egyszerűen kifárasztotta tanítványát, akinek ezzel a vereséggel valószínűleg befellegzett: "Mike jövője bizonytalanná vált. Az is elképzelhető, hogy visszavonul. Leülök vele beszélni, hogy mit tervez ezután. Nem hazudok, csakis az igazat fogom elmondani neki. Egyelőre azonban még várok, mert egy ilyen mérkőzés után nehéz véglegesen dönteni. Harmincnyolc éves, és tudom, mennyire kell neki a pénz. Nagyon aggódom érte."
Alighanem Tyson rajongói is így vannak ezzel. ---- L ---- A
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik