Ottke győztes búcsúja

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.03.28. 22:31
Címkék
Eredetileg csak arról volt szó, hogy vereség esetén vonul vissza azonnal Sven Ottke (340), a német bunyós azonban általános meglepetésre az Armand Kranjc (293) elleni győzelmét követően bejelentette: utoljára látták őt a nézők a szorítóban.
"Mindig is azt mondtam, Magdeburgban akarom abbahagyni, és most ezt meg is teszem" – mondta az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBA (Bokszvilágszövetség) nagyközépsúlyú világbajnoka.A 36 éves német öklöző a svéd kihívó ellen feledtette a közelmúltbeli gyengébb produkcióit (bizony előfordult, hogy a hazai pálya előnye is közrejátszott a sikerében), és a 8000 néző legnagyobb örömére gyakorlatilag minden menetet megnyerve (mindössze egy pontozó adott egy felvonást Kranjcnak) az IBF koronáját huszonegyedszer, a WBA-ét pedig negyedszer védte meg. Ezt követően jött a váratlan bejelentés, amely Wilfried Sauerland promotert, valamint az eddigi szolgálataiért a bokszolótól egy autót kapó Ulli Wegner edzőt is meglepte…Ottke öt és fél éve uralja a nagyközépsúlyt, 1998 októberében, a 13. profimeccsén, az amerikai Charles Brewer legyőzésével lett az IBF világbajnoka, titulusát évente négyszer védte meg. 2003 márciusában, első német bunyósként lett egyszerre két szervezet világbajnoka, miután megverte az amerikai Byron Mitchellt, a WBA bajnokát.
Legfrissebb hírek

Újabb magyar érem Szingapúrban! Betlehem Dávid ezüstérmes a 3 km-es sprintversenyben

Vizes vb 2025
9 perce

„Olyan nehéz időszakot éltem meg, amibe sokan belerokkantak volna” – Fábián Bettina a vb-bronzérem után

Vizes vb 2025
22 perce

Óriási bravúr! Fábián Bettina világbajnoki bronzérmes a 3 km-es kieséses sprintversenyben

Vizes vb 2025
1 órája

Szombati sportműsor: a magyar női pólóválogatott Olaszország ellen játszik a vb-elődöntőért

Birkózás
5 órája

Rasovszky Kristóf: Felállok innen is!; Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet távfutásban

E-újság
5 órája

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
5 órája

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

„Panyenkázók” figyelmébe – VIncze András jegyzete

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik