Rekordnevezés a pulai Eb-re

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.30. 21:44
Címkék
Az isztriai Pulában az utolsó simításokat végzik a házigazdák, hiszen február utolsó két hetében itt rendezik a 36. ökölvívó Európa-bajnokságot  amely nem mellesleg az athéni olimpiára kvalifikáló első torna is.
Az 55 ezres lélekszámú városban a boksznak nagy a hagyománya, hiszen a volt Jugoszlávia legjelentősebb ökölvívóbázisának számított a Monarchia tengerészetének hajdani székhelye. Itt él Mate Parlov, az egykori félnehézsúlyú profivilágbajnok, minden idők legnagyobb horvát öklözője (az Eb kabalafiguráját, a bokszkesztyűs polipot nem véletlenül hívják Maténak, róla kapta a nevét), és idevalósi Stipe Drews, azaz eredeti nevén Stipe Drvis is, a hamburgi Universum Box-Promotion jelenlegi félnehézsúlyú profi Európa-bajnoka.A szervezőbizottság elnöke Miroslav Hlusicka, aki egyben a Horvát Ökölvívó-szövetség alelnöke is, bejelentette, hogy bár a munkálatok tervszerűen alakulnak, mivel a városban már hoszszabb ideje nem volt jelentősebb sportesemény, híján vannak a kellően rutinos közreműködőknek. "Idegenforgalmi város vagyunk, ezért nagyon örülök annak, hogy óriási az érdeklődés, és februárban Pula tele lesz turistával, hiszen szinte minden európai országból jönnek szurkolók" – mondta Hlusicka. Az Eb-t, amelyet állami hivatalok is támogatnak, a horvát köztársasági elnök, Stipe Mesic nyitja meg.A viadal nagyrészt két ringben zajlik, az elődöntőket február 26–27-én, míg a finálékat 29-én bonyolítják le a teljesen felújított Sportotthonban, amely a Pula nevű szálloda mellett található. Ebben a szállodában helyezik el a versenyzőket és az akkreditált újságírókat, a Hstria Szállóban pedig az Európai Amatőr Ökölvívó-szövetség képviselőit. Érdemes a figyelemre, hogy eddig még egyetlen Eb-n sem húzott kesztyűt annyi versenyző, mint amennyien most jelentkeztek. Pulában ugyanis 41 országból 322 öklöző lép szorítóba – ez ideig az 1996-os vejlei Eb-n indultak a legtöbben, akkor 38 országból 304 ökölvívó állt rajthoz.
Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pál hazatért, a Darwin Núnezre hajtó Napoli javított ajánlatán – keddi transzferhíradó

Minden más foci
8 perce

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
19 perce

Megszületett a korábban hét évet Győrben töltő Stine Oftedal gyermeke

Kézilabda
57 perce

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
1 órája

A „középszerű, sz.r játékosokkal” eredményes edző és a bátor beszólás a Néphadsereg tisztjeinek – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
1 órája

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
2 órája

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik