Amatőrvilág: Nőtt a támogatás

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.01.22. 22:41
Címkék
Molnár Zoltán ügyvezető igazgató jó hírrel szolgált az ökölvívók olimpiai egyeztető megbeszélésén, hiszen a sportág 67.4 milliós támogatásra számíthat, az összeg 24 millióval több, mint az egy évvel ezelőtti.
A sportág érdekeiért mindig szenvedélyesen harcoló Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke ennek ellenére elégedetlen volt. Az eredményességi számításból hiányolta a magyar profi ökölvívók kiváló teljesítményeit. Amint mondta, ha például a profiversenyeken szereplő teniszezők eredményeit figyelembe veszik, akkor miért alkalmaznak diszkriminációt Erdei Zsolték teljesítményével kapcsolatban.Az ökölvívók, amint az Szántó Imre szövetségi kapitány tájékoztatójából kitűnt, szakmailag jól felkészülten várják az első, egyben legfontosabb kvalifikációs eseményt, a február 20-án Pulában kezdődő Eb-t. Ezt követően súlycsoportonként még két-két versenyen szerezhető olimpiai kvóta. Március végén– április elején Plovdivban, illetve Varsóban, három héttel később pedig Göteborgban és Bakuban lehet még athéni rajtjogot szerezni. A magyarok mind a tizenegy súlycsoportban megpróbálnak kvótát elérni, reális eséllyel Bedák Pál (48 kg), Bedák Zsolt (54 kg), Kertész Henrik (57 kg), Káté Gyula (60 kg), Balog Vilmos (69 kg), Balzsay Károly (75 kg), Szűcs István (81 kg) és Hidvégi György (91 kg) pályázik az olimpiai indulási jogra.A szövetségi kapitány arra is emlékeztetett, hogy Sydneyben csak három magyar léphetett a szorítóba, Athénban öt-hat magyar szereplésében bízik. Jákó Péter főorvos, az AIBA orvosi bizottságának vezetője, aki kilencedik olimpiai részvételére készül, ezt azzal támasztotta alá, hogy a legutóbbi vizsgálatok eredményei alapján a versenyzők kiemelkedően jó fizikai állapotban vannak.
Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik