Küszöbön áll a visszavágó

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.30. 21:00
Címkék
Emmanuel Steward, Lennox Lewis edzője szerint immár felesleges találgatni arról, hogy a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú brit világbajnoka ki ellen védi meg legközelebb a koronáját. A június 26-án az ukrán Vitalij Klicskót technikai K. O.-val legyőző brit világbajnok ugyanis visszavágót ad a WBO (Bokszvilágszervezet) hajdani királyának.
"Egészen biztos, hogy lesz második mérkőzés. Ezt a következő napokban hivatalosan is bejelentjük” – mondta egy Los Angeles-i beszélgetés során a világhírű szakember.A visszavágó létrejötte elsősorban annak köszönhető, hogy Klicsko szeme a vártnál sokkal jobb ütemben gyógyult. "Szuperül néz ki a szeme, emiatt már nem kell aggódnunk” – vélte az edző. A sérült testrészt több orvos – így az HBO televíziós társaság képviselője is – megnézte, mindegyikük azt mondta, Klicsko nyugodtan edzhet, semmi akadálya sincs annak, hogy világbajnoki címmérkőzésen is kesztyűt húzzon.Az szinte biztosra vehető, hogy a két kolosszus mérkőzésére december 6-án kerül sor, a helyszín viszont kérdéses. A dátum azért lehet "nyerő”, mert a médiapartner HBO már lefoglalta ezt a napot, továbbá a menedzsereivel folytatott megbeszélés után Lewis is december első szombatját favorizálta.A helyszín mögött viszont óriási kérdőjel áll. A hírek szerint négy város szeretne lecsapni a rendezési jogra, és arra is van csekély esély, hogy közülük az európai lesz a befutó. A gelsenkircheni Arena AufSchalke "segítségével” garantálható nézőszámmal (csak a lelátókon elférnek hatvanezren, és akkor még nem szóltunk a küzdőtérről) ugyanis senki és semmi sem vetélkedhet. A németországi helyszín ellen szól, hogy az időeltolódás miatt az amerikai nézők televíziós szempontból kedvezőtlenebb időpontban láthatnák a találkozót, ráadásul a világbajnok sem szívesen mozdulna ki – brit létére – az Államokból. Marad tehát a Los Angeles-i STAPLES Center, valamint a New York-i Madison Square Garden, illetve valamelyik Las Vegas-is kaszinó.Az izgalmak mindenesetre garantáltak, hiszen az első mérkőzésen Klicsko leléptetéséig "melege” volt Lewisnak. Mindhárom pontozói lapon az ukrán kihívó állt jobban (egyformán 58:56-ra vezetett), igaz, az utolsó egy-két menetben már a hajdani olimpiai bajnok irányított. Amit feltétlenül érdemes megjegyezni: ha Lewis valakivel két mérkőzést vívott, a másodikat mindig megnyerte. Oliver McCall, Evander Holyfield és Hasim Rahman már tudja, nem jó, ha felbőszítik az oroszlánt.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
6 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
6 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
6 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
7 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
7 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik