Csúszik Erdei mérkőzése

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.02.18. 21:08
Címkék
Erdei még vár a 2003-as debütálására (Fotó: Farkas József)
Erdei még vár a 2003-as debütálására (Fotó: Farkas József)
Erdei még vár a 2003-as debütálására (Fotó: Farkas József)
Erdei még vár a 2003-as debütálására (Fotó: Farkas József)
Erdei még vár a 2003-as debütálására (Fotó: Farkas József)
Erdei még vár a 2003-as debütálására (Fotó: Farkas József)
Erdei Zsoltot továbbra is makacsul üldözik a sérülések. A WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnokának korábban maradt már el találkozója vesekő, térdbántalom vagy éppen autóbalesetben elszenvedett sérülés miatt, most pedig itt az újabb "fejezet”: ismét a térdével adódtak gondok, emiatt kénytelen volt lemondani a március 8-ra tervezett címvédő összecsapását, amelyen minden bizonnyal a lett Elvis Mihajlenkóval nézett volna farkasszemet. Február 8. után tehát március 8-án sem láthatjuk a magyar öklözőt a ringben, és csak reménykedni tudunk abban, hogy március 29-én, Hamburgban kesztyűt húzhat.
"Sajnos ez a térdsérülés egy ideje már kínoz – mondta a veretlen Madár. – Már a Kanári-szigeteki edzőtáborozás előtt elkezdődtek a fájdalmaim, ott egy hétig nem futottam, aztán kaptam injekciókat, attól jobb lett. Ezután újra futottam, terheltem, naná, hogy megint romlott. Ezt követően újra kaptam az injekciókat, az orvos azt mondta, ha rosszabb lesz, menjek vissza. Szombaton futottam nyolc kilométert, majd egész hétvégén alig tudtam ráállni a lábamra. Hétfőn az edzőm, Fritz Sdunek azt mondta, ne fussak, így csak szobabicikliztem, de keddre sem javult a helyzet. Akkor már nem csupán egy pont, hanem az egész térdem fájt, a doki azt mondta, injekciókúrával helyrehozható lesz a baj. Állítólag ebben ő specialista, úgyhogy nem aggódom. Mindennap mennem kell, kapok tizenkét szurit, és ha minden jól megy, utána nem fog fájni.”
Az eddigi összes meccsét megnyerő Erdei egyébként sajnálja, hogy elmarad a hannoveri fellépése. Mihajlenko hozzá hasonlóan veretlen (igaz, neki egy döntetlen rontja a mérlegét), de ellene megfelelő mennyiségű futóedzés nélkül öngyilkosság lenne kiállni. Így marad a reménykedés, hogy a magyar öklöző időben felépül, és ott lehet március 2-án Hamburgban, ahol a főmérkőzést Da-riusz Michalczewski, a WBO félnehézsúlyú világbajnoka vívja majd.
És hogy mi lesz addig? "Munka, munka és munka – mondta Erdei. – Mindent el tudok végezni, csak a futást és a láberősítést hanyagolom. Igazság szerint a lábamat tudnám erősíteni, de Fritz azt mondta, inkább pihentessem. Ennek megfelelően kedden is inkább erősítettem, illetve árnyékoltam, és alighanem ez lesz a programon a következő napokban is. Jó formában éreztem magam, most kaptam még három hetet, úgyhogy március végén már csodálatos passzban leszek.”
Meglehet, elmarad egy másik, nagy érdeklődéssel várt összecsapás is. Már napok óta a levegőben "lógott”, hogy Mike Tyson lemondja a február 22-re, Memphisbe tervezett, Clifford Etienne elleni találkozóját, és ez rövid ideig most be is következett. "Sajnálom a szurkolóimat, de nem vagyok százszázalékos állapotban. Nem tudom megmutatni, mire vagyok képes. Az elmúlt öt napban influenzával az ágyat nyomtam, edzeni sem tudtam. Remélem, valamikor bepótolhatjuk a meccset” – nyilatkozta hétfő este minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka.
Kedden aztán Shelly Finkel, az amerikai bunyós képviselője váratlanul azt közölte, védence mégis bokszolni akar. "Tudom, hogy Mike akarja ezt a mérkőzést, felülvizsgálta a korábbi álláspontját, és bokszolni fog Etienne-nel” – mondta Finkel. Ezek után talán már senki sem tudja, lesz-e meccs szombaton Memphisben…
Tyson esetleges visszalépése Vitalij Klicsko, illetve Lennox Lewis előtt is új távlatokat nyithat. Mint ismert, a WBC (Bokszvilágtanács) világbajnoka éppen Tyson miatt mondta le az ukrán óriás elleni, áprilisra tervezett mérkőzését. Ezekután még az is elképzelhető, hogy mégis sor kerül az első Lewis–Klicsko randevúra!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik