Debrecen - 2006-ban junior-vb?

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2003.01.21. 22:01
Címkék
Csötönyi Sándor elnöksége alatt megszokhattuk, hogy egy-két évente világversenynek ad otthont Magyarország. A magyar ökölvívás agilis első embere pontosan tudja, hogy mifelénk az egyéni sportok akkor maradhatnak életben, ha a figyelem folyamatosan rájuk irányul, és ha rendszeres pluszbevételekre tesznek szert – márpedig egy Európa- vagy világbajnokság mindkét szempontnak megfelel.Csötönyi még alelnöke volt a szövetségnek, amikor 1995-ben Siófok adott otthont a junior Európa-bajnokságnak, 1996 ősze óta tartó elnöksége alatt pedig a pazarul sikerült, Kovács István és Erdei Zsolt aranyérmével záruló 1997-es BS-beli férfi-világbajnoksággal robbantott. Következett 2000 decemberében a Körcsarnokban a junior-vb, tavaly a kecskeméti kadett-világbajnokság, az idén májusban pedig Pécsre várják a kontinens legjobb hölgybokszolóit.És máris előttünk a következő fogás: Magyarország megpályázza a 2006-os junior-világbajnokság rendezési jogát, a helyszín Debrecen, a Főnix-csarnok lenne, és mivel az elképzelés beleillik a cívisváros vezetőinek koncepciójába is, kizárólag a nemzetközi szövetség, az AIBA hatalmasságain múlik, valóban hazánk lesz-e a házigazda.Tekintettel arra, hogy Csötönyi tagja az AIBA végrehajtó bizottságának, no meg hogy a fent említett viadalokat minimum közmegelégedésre hozta tető alá a magyar szövetség (másképpen fogalmazva: a világ amatőrbokszának prominensei szeretnek hozzánk járni), cseppet sem kellene meglepődni ezen, ha három év múlva a Főnix-csarnokban húznának kesztyűt a világ legjobb juniorjai.
Legfrissebb hírek

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
21 perce

A Puskás védője is készül ellenünk – itt az örmény keret!

Foci vb 2026
31 perce

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
54 perce

Budapest Maraton Fesztivál: csúcsot dönt az idei verseny

Atlétika
1 órája

Stollárék játék nélkül bejutottak a döntőbe a pekingi tenisztornán

Tenisz
1 órája

F1, Szingapúri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
1 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
1 órája

Iváncsik Gergő: Remélem, hogy sikerül túllépni mindazon, ami eddig kicsit is gátolta a magyar válogatottat

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik