Ne legyen rosszabb álmunk

Madár ezzel roppant eredményes esztendőt zárt, hiszen az előzetesen remélttel ellentétben már 2002-ben megvívhatta az első címmeccsét, mi több, egyszer meg is védte a koronáját. Ha hinni lehet edzője, Fritz Sdunek szavainak,
akkor jövőre már az Európa-bajnoki trónt is célba veheti, és ezzel tovább erősítheti a helyét az Universum Box-Promotion félnehézsúlyú házi rangsorában. Edzője szerint
pillanatnyilag a második ebben, mindössze Dariusz Michalczewski, a WBO (Bokszvilágszervezet) világbajnoka előzi meg őt.

"Azt álmodtam úgy másfél hete, hogy nem Michael Rushsal, hanem másvalakivel bokszoltam Dortmundban, és a második menetben kiütéssel győztem.”
Ezeket a szavakat Erdei Zsolt mondta karrierje első címvédő mérkőzésének reggelén, egy kiadós séta előtt. A rövid monológ pillanatában csak anynyit tudhattunk, hogy az álom első fele teljesült – Rush helyett a paraguayi Juan Carlos Gimenez vonulhatott be a kék sarokba szombat este –, de látva Madárt, legalábbis a győzelemben okkal bizakodhattunk. A WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális bajnoka cseppet sem tűnt idegesnek, egyáltalán nem látszott, hogy este fontos feladat vár rá a dortmundi szorítóban. Érződött rajta bizonyos szintű felszabadultság, saját bevallása szerint a debreceni szép napok – október 5-én ugyebár a cívisvárosban szerezte meg az övét, méghozzá több ezer őrjöngő magyar szurkoló előtt, Jim Murray ötödik menetbeli kiütésével – olyan lökést adtak neki, amelyek segítségével bármeddig eljuthat. Az út végállomását nagyon nehéz most még megmondani, de ha hinni lehet Fritz Sduneknek, az Universum Box-Promotion főedzőjének, akkor belátható időn belül meglehet a klub történetének második magyar világbajnoka.
"Azt hiszem, az előzetesen vártnál picit gyorsabban haladunk előre – mondta Sdunek. – Beszéltem már Zsoltról Klaus-Peter Kohllal és Peter Hanrathsszal, az Universum két vezetőjével, és egyetértettünk abban, hogy jövő évben megcélozhatja az Európa-bajnoki trónt, röviddel később pedig a világbajnoki koronát is.”
Az EBU (Európai Bokszunió) övét jelenleg szintén egy universumos, Thomas Ulrich birtokolja, azaz akár az a pikáns helyzet is kialakulhat, hogy Madárnak klubtársa ellen kellene ringbe lépnie a kontinenselsőségért. Sdunek mester azonban a témával kapcsolatos összes kombinációt azonnal cáfolta: "Ez az a mérkőzés, amire sohasem kerül sor, hiszen jelenleg Thomas is nálam edz. Ulrich talán hamarosan világbajnoki címmérkőzést bokszolhat, akkor gazdátlan lesz az Európa-bajnoki öv, és Zsolt előtt máris szabad az út. Hogy azt kérdezi, mi lenne, ha Erdeinek mégis Ulrichhal kellene bokszolnia? Pillanatnyilag az edzéseken Zsolt a jobb, de még egyszer hangsúlyozom, úgy gondolom, ők ketten sohasem bunyóznak egymással. Madár a világbajnokok után következik az Universum rangsorában, a félnehézsúlyúak között pedig csak Michalczewski áll előtte. Nyugodtan lehet belőle világbajnok!”
Egyelőre lehetetlen megjósolni, mennyi válik valóra Sdunek szavaiból, de az biztos, hogy a hamburgi klubnál egyre inkább elismerik Erdeit. Debrecenben, ugye, főmérkőzést vívott, most Dortmundban övé volt a második legrangosabb hely a programban (közvetlenül a Vitalij Klicsko–Larry Donald találkozó előtt szólították a szorítóba), a szurkolók – nem csupán a magyarok – is egyre jobban kedvelik. Ha így folytatja…
A mondat befejezését önökre bízzuk, mi csak annyit szögezzünk le, hogy a szombati mérkőzés, illetve a mutatott teljesítmény újabb értékmérő volt.
Erdei mérkőzése előtt azonban több pár is kesztyűt húzott a Westfalenhalléban, maradjunk annyiban, hogy a produkciók felejthetőek voltak. Arról például gyorsan meggyőződhetett mindenki, hogy Stipe Drewst miért sorolta Sdunek Madár mögé. A horvát születésű, de német licenccel bokszoló félnehézsúlyú úgy nyerte meg az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) interkontinentális övét, hogy nem mindig akarta az ökleit használni. Csak állt a ringben, vigyorgott, integett a közönségnek és szópárbajt vívott a színes bőrű Lee Manuel Ossie-val. Utóbbi ment volna előre, vállalta volna a közelharcot is, csak akkor Drews elővett egy-egy szabálytalanságot a fegyvertárából. Összességében az universumos többet talált, győzelme megérdemeltnek mondható, csak a hozzáállás, illetve a tudás hibádzott…
Az est első magyar szereplőjeként a korábban több címmeccset is vívó Szabó Lórántot láthattuk a ringben. A magyar fiút azért hozták Dortmundba, hogy az ő segítségével javítsák az egykoron Adnan Caticként anyakönyvezett, ma már a hangzatos Felix Sturm néven bokszoló feltörekvő német fiú rekordját. A felek nyolc meneten keresztül jól elvoltak egymással, Szabó egyenrangú partner volt, de a pontozásos vereséget nem kerülhette el.
Utána pedig jöhettek Erdeiék! Juan Carlos Gimenez már a szorítóban ácsorgott, amikor a hangszórókból egy Németországban eddig ismeretlen dallam csendült fel. Szólt a magyar sporteseményeken az 1995-ös kézilabda-vb óta visszatérő "vendégnek” számító "Szállj el, kismadár!” a Republictól, és "szállt” befelé az egyre nagyobb Madár, a WBO interkontinentális bajnoka.
Majd megkezdte az előadást – többek között az egyik legnagyobb promoter, az amerikai Don King szeme előtt.
Ígéretének megfelelően óvatosan, tapogatózva kezdett, nem bonyolódott kétes kimenetelű ütésváltásokba. Illetve elképzelhető, hogy ő belement volna, de Gimeneznek sehogyan sem fűlt a foga ahhoz, hogy megüsse riválisát. Madár az első menetben egyetlen értékelhető találatot sem kapott, nagy pofont ugyan ő sem vitt be, viszont egyértelműen ő irányított az elöl lévő baljával. Nem volt ez másképp a következőkben sem, Erdei bunyójából hiányoztak ugyan a kombinációk, ám az végig tetten érhető volt, hogy ő kezdeményez, a paraguayi pedig megelégszik azzal, hogy elkerülje a megsemmisítő vereséget.
A harmadik felvonás elején kisebb csoda történt, Gimenez egyszer-egyszer talált, majd visszatért az addig látott, rengeteg hajlongásra épülő védekező stílusára. Sdunek ezt látva a jobbfelütések erőltetését kérte tanítványától, aki megpróbált szót fogadni, és már nem csupán a megelőző balokra törekedni. A dél-amerikai mögött azonban ott volt több mint egy évtized tapasztalata, négy – igaz, egytől egyig elbukott – világbajnoki címmérkőzés, így valahogyan mindig elkerülte az előrelendülő magyar befejező ütéseit. A kor azonban őt sem hagyta érintetlenül, a lábai az idő teltével egyre nehezebben mozogtak, és az ötödik menettől egyre ritkábban tudott ellépni a címvédő ütései elől. Madár ekkor már nem csupán oda tudta terelni a kötelekhez, hanem ott többször el is találta Gimenezt, és érezni lehetett, olyan nagy baj nem történhet.
A hatodik menetben már hátra is tántorodott a kihívó, és néhányakban felvetődött, Erdei akár kiütéssel is nyerhet. Ez azért lett volna nagy szó, mert korábban ez még senkinek sem sikerült. Gimenez technikai K. O.-val már veszített, K. O.-val viszont még sohasem. Nos, ezúttal sem. De a technikai K. O.-t nem kerülhette el! A hetedik menetben Erdei "masszív” pofonokat helyezett el Gimenez fején, aki ugyan "nem volt hajlandó” padlót fogni, viszont a szünetben jelezte, elég, ő ebből nem kér többet.
A hivatalos ítélet szerint Erdei Zsolt a nyolcadik menetben technikai K. O.-val diadalmaskodott, ennek jutalmául pedig visszakapta barátjától, Kovács Istvántól a WBO félnehézsúlyú interkontinentális bajnokának járó övet.