Sven Ottke megvédte a címét

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2002.08.25. 22:12
Címkék
Sven Ottke (28–0, 6 K. O.–T. K. O.) belopta magát a lipcsei publikum szívébe. Az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) nagyközépsúlyú világbajnoka először a szorítóban tevékenykedett, és a kilencedik menetben bevitt, pusztító erejű jobbegyenesével kiütötte kihívóját, a kanadai Joe Gattit (30–7–1), majd újabb két tettével hívta fel magára a figyelmet. Először is bejelentette, hogy a szászországi árvíz károsultjainak megsegítésére 50 ezer eurót ajánl fel, majd közölte: támogatja a 2012-es olimpiára kandidáló Lipcse pályázatát. Ottke néhány héttel korábban Dortmund és Stuttgart megkeresését még elutasította.A világbajnok, illetve menedzsere, Wilfried Sauerland a találkozó után kétmillió dollárt kínált fel Dariusz Michalczewskinek arra az esetre, ha a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú uralkodója belemegy egy német házirangadóba.A Puerto Ricó-i Carolinában megrendezett bokszesten mindkét világbajnoki címmérkőzés technikai döntetlennel ért véget. A főmeccsen az amerikai Derrick Gainer (38–5–1, 24), a WBA (Bokszvilágszövetség) pehelysúlyú királya az első menetben ugyan padlóra küldte a hazaiak kedvencét, Daniel Sedát (18–0–1, 15), ám a másodikban egy fejeslét követően felrepedt a szemöldöke, és a ringorvos félbeszakította a meccset. A Puerto Ricó-i Nelson Diappa (19–2–2, 11), a WBO kislégsúlyú bajnoka szintén a második menetben fejelt össze kihívójával, a kolumbiai John Molinával (19–3–3, 13), és a bírák itt is technikai döntetlent hirdettek.
Legfrissebb hírek

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
12 perce

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
26 perce

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
50 perce

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
57 perce

Bujka Barbara edzősködik, viszont a játékkal sem hagyott fel     

Vízilabda
1 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
1 órája

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
1 órája

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik